Lassan visszatér az élet a megszokott medrébe. Jelzi ezt többek között az is, hogy Magyarország Beregszászi Konzulátusa kiállítótermében június 11-én hat nagyszőlősi grafikusművész munkái kerültek bemutatásra. Akiknek technikája, szemléletmódja sokban eltér a hagyományos, főleg a táj- és a portréfestészetre irányuló kárpátaljai iskoláktól. A műveket nézegetve sokszínű, sokszólamú, izgalmas világba csöppenünk bele. Különböző irányzatok, látásmódok és megjelenítési technikák vannak itt jelen egymást kiegészítő, gazdagító jelleggel, hangzott el a tárlat megnyitóján.
A meghívott vendégeket és a jelenlevő művészeket Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte, aki annak a reményének adott hangot, hogy hamarosan megszűnik az ilyen kiállítások kamara jellege, s mint ahogy tette a korábbiakban, a konzulátus Munkácsy Mihály kiállítóterme minden korlátozás nélkül tudja majd fogadni a látogatókat.
A Nagyszőlős és vidéke grafikusainak munkáit szemlélve megállapíthatjuk, hogy a sok művészi szépség és alkotói útvonal ugyanúgy békésen megfér egymással, ahogyan a különböző itt élő nemzetek évszázadok óta egymást tisztelve, egymással békében és közös munkálkodásban élnek és dolgoznak együtt,
kezdte megnyitó beszédét Szilágyi Mátyás főkonzul. A közös munka alkotó közösséggé emeli az eltérő nyelvi és kulturális hátterű, ámde együtt élő és dolgozó művészeket. És mint tudjuk, a művészet közös nyelve hidat épít a más-más nyelven beszélő, gondolkodó, de a szépet és a jót egyaránt, s egymásban is meglátó emberek között.
Meggyőződésem, hogy az itt kiállított művek magas színvonala a bátor, nagyszabású grafikai megoldásoknak köszönhetően bármelyik főváros galériáiban is helyet kaphatnának.
A főkonzul arról is tájékoztatott, hogy a jelenlegi kiállítás, az eddigiekkel egyező módon, szintén látogatható lesz egyének és csoportok számára a konzulátus titkárságára beérkező egyéni telefonos megkeresések révén.
Az intézményvezető külön köszönetet mondott Tóth Mártának, a nagyszőlősi Galéria tulajdonosának kurátori munkájáért, és azért, hogy tevékenységével ennek a rendezvény létrejöttét is elősegítve hozzájárul a kárpátaljai művészeti élet életben tartásához.
Tóth Márta, a kiállítás kurátora nemcsak az itt kiállító hat művész munkáit jellemezte, de szólt az alkotók eddigi pályájáról, törekvéseikről, s arról is, hogy miként állnak helyt a hétköznapok során.
A kiállító művészek nevében Marinics Sándor, illetve Havrilo Marianna mondott köszönetet a beregszászi magyar külképviseletnek a nagyszerű bemutatkozási lehetőségért.
A kiállításon Havrilo Marianna designer-grafikus, a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola rajztanára, Tegze Margarita, a nagyszőlősi rajzképzés megalapítója, Marinics Sándor nagyszőlősi pedagógus, Kosztya Valentina fancsikai festő és grafikus, Aljona Sztaszjuk, a Sáradi Művészeti Iskola igazgatója, valamint Diana Dobos-Broda, a Nagyszőlősi Gyermek Művészeti Iskola tanára alkotásait tekintheti meg a közönség akár személyesen, akár virtuális formában az internet segítségével.
A tárlat megnyitóján Szarvadi Beáta, a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola tanárának hegedűjátékában gyönyörködhettünk.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.