A ballagás mindig különleges állomása az ember életének: egyszerre hordozza magában a búcsúzás meghatottságát és az új kezdet izgalmát. A Nagyberegi Református Líceum végzősei számára azonban ez az alkalom ennél is többet jelentett. Egy olyan időszak lezárását, amelyet nemcsak tanulás, közösségi élmények és lelki növekedés kísért, hanem a történelem súlya is formált. A Covid-járvány, a háború okozta bizonytalanság és a mindennapok kihívásai közepette megtapasztalhatták, mit jelent kapaszkodót találni Istenben. Nem véletlen, hogy osztályigéjük is erről szólt: „Erős torony az Úr neve, odafut az igaz és védelmet talál” (Péld 18,10). Ez az ige szolgált útravalóul számukra a május 30-án megtartott ballagási ünnepségen is, amelyre hagyományosan a nagyberegi református templomban került sor.
Az ünnepség Tóth László lelkészigazgató, a Beregi Református Egyházmegye esperesének imájával és áhítatával kezdődött. Igehirdetésének alapjául a végzősök által választott ige szolgált, amelyet a folytatással együtt értelmezett: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli. Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.” Az esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ember előtt két út áll. Az egyik az, amikor Istent tartjuk a legfőbb menedéknek, benne bízunk és rá hagyatkozunk, a másik pedig az, amikor bár ismerjük az igazságot, mégis más kapaszkodókban keressük biztonságunkat. Mint fogalmazott: lehet Istenhez futni és lehet Isten elől futni. Hozzá fordulni nem gyengeség, hanem annak felismerése, hogy életünk legnagyobb kérdéseire nála találhatunk választ. „Ahogyan a kisgyermek a szüleiben látja a megoldást minden nehézségre, úgy találhatjuk meg mi is a biztonságot Istenben. Nála nincs lehetetlen helyzet, ő tud tanácsot adni, utat mutatni akkor is, amikor mi még nem látjuk a megoldást” – hangsúlyozta. Arra biztatta a végzősöket, hogy hitükre építsék életüket, és ne feledjék: van egy láthatatlan, de mindenható Teremtő, aki ismeri életük minden részletét, és aki nem hagyja véletlenül történni a dolgokat. Krisztus nemcsak meghalt értünk, hanem ma is közbenjár népéért, védelmet, reménységet és vezetést ad azoknak, akik hozzá menekülnek. „A nehézségek idején keressétek őt, aki az erős torony, aki meghalt és feltámadt értünk. Nála biztonságot, kiutat és reménységet találtok. Ne feledjétek: egyedül az Úr az erős torony” – adta útravalóul.
Az ünneplő gyülekezetet Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja is köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a Nagyberegi Református Líceum nem csupán tudást közvetít, hanem olyan lelki, közösségi és hitbeli alapokat ad diákjainak, amelyek egész életük során meghatározóak maradnak. „Olyan generációk nevelkednek itt, akik magyarságukat, hitüket és értékeiket felelősséggel viszik tovább. A kárpátaljai magyarság jövője a fiatalokban él tovább, ezért külön köszönet illeti a pedagógusokat, akik felkészítették őket az élet kihívásaira” – fogalmazott.
Hadnagy István, a Beregi Református Egyházmegye főgondnoka a tudás, az intelligencia és a bölcsesség közötti különbségről szólt. Kiemelte, hogy az igazi koronát a bölcsesség teszi fel az ember életére, amelynek forrása Isten. Az intézmény vezérigéjét idézve – „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld 1, 7) – rámutatott: ez az Isten iránti tiszteletről, szeretetről és az ő rendjének elfogadásáról szól. Salamon király példáját állította a fiatalok elé, aki nem hatalmat vagy gazdagságot kért, hanem bölcsességet, és ezért az Úr bőségesen megáldotta.
A köszöntőket követően a tizedikesek búcsúztak a végzősöktől. Ezután elhangzott az utolsó névsorolvasás, majd a már piros szalagot viselő és tarisznyával felövezett ballagók egy-egy személyes igeverset kaptak Tóth Lászlótól.
A staféta átadását követően a végzősök műsora következett, amely az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata volt. Hálás szívvel mondtak köszönetet szüleiknek és tanáraiknak az évek során kapott szeretetért, támogatásért és útmutatásért. Vallomásaikban megjelent a hithez való ragaszkodás és a kárpátaljai közösség iránt érzett felelősség is. Hitet tettek amellett, hogy „aki mindvégig kitart, üdvözül”.
Ionika Antal Viktória, az intézmény oktatási igazgatója arra emlékeztette a fiatalokat, hogy minden embernek vannak álmai és céljai, amelyek megvalósulásához Isten ad erőt és vezetést. „Ragaszkodjatok az Úrhoz minden körülmények között, és keressétek azt a lelki közösséget, ahol tovább épülhettek” – biztatta a végzősöket. Útravalóként Dávid imádságát helyezte szívükre: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem” (Zsolt 25,4–5).
Zsoldos Miklós osztályfőnök köszönetet mondott a szülőknek, a pedagógusoknak és mindazoknak, akik támogatták az osztály útját. Felidézte a közösen megélt nehéz éveket: a járvány időszakát, a távoktatást, a háború árnyékában töltött hétköznapokat. „Egy új járat indul most új utasokkal. Lesznek szakaszok, amikor sötétben kell majd utaznotok, de nektek világítanotok kell, a ti világosságotokra van szükség ebben a világban”, hívta fel a figyelmet. Jézus szavait idézve arra kérte tanítványait, hogy világítsanak és ragyogjanak az emberek előtt jó cselekedeteikkel, vessék a hit magvait és szolgáljanak ott, ahová az Úr helyezi őket.
A szülők nevében Molnár Erika szólt a ballagókhoz. Megható gondolatokkal arra bátorította őket, hogy a szerenád során elhangzott kívánság – „visszajövök én egyszer még” – legyen számukra imádság és reménység. Beszédében Jákób történetét idézte fel, aki egykor ugyancsak az ismeretlen felé indult, de megkapta Istentől a bátorító ígéretet: „…én veled vagyok, megőrizlek téged akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre…” (1Móz 28,15). Eddig a szülők és a tanárok olyanok voltak számotokra, mint Jákób feje alatt a kő: biztos támaszt nyújtottak. Mi most itt maradunk, és imádságos szívvel várjuk, hogy az Úr visszahozzon benneteket – fogalmazott. Köszönetet mondott az osztályfőnöknek és a pedagógusoknak, akik nemcsak tudást adtak át, hanem élő kövekként hirdették Isten szeretetét és formálták a rájuk bízott fiatalok életét.
Az ünnepség végén Tóth László Isten áldását kérte a végzősök életére. A ballagók pedig útra keltek – tarisznyával a vállukon, emlékekkel a szívükben, és azzal a bizonyossággal, hogy bármerre vezessen is útjuk, van egy erős torony, amelyhez mindig visszatérhetnek.
-marton-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
