A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adott otthont a vajdasági vonószenekarok vezetői részére szervezett októberi továbbképzésnek. Vavrinecz András népzenész, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa a Felföld kistájainak népzenéjét ismertette meg az egybegyűltekkel. Az előadót idézzük.
„Az októberi zentai továbbképzésen a vajdasági vonószenekarok prímásai vettek részt, de a tizenöt jelentkező között azért akadt brácsás és bőgős is. A 21-ei kurzus ötletét az adta, hogy az itteni zenészek nagyon sokat muzsikálnak a délvidéki népzenén kívülit is – gondolok itt az erdélyi repertoárra, ami leginkább megfogja a kezdő zenészeket, s valóban a legizgalmasabb anyagnak tekinthetjük –, de kevésbé ismerik például a felvidéki, vagy a dunántúli népzenét. Valóban, ezek már sokkal korábban kihaltak a mindennapi használatból, de kötelességünk ráéreztetni, hogy e muzsikáknak is megvan a maga szépsége és helye a magyar népzene palettáján. Ez inspirált engem egy összefoglalóra, ami az idő rövidsége miatt végül a felvidéki muzsikára korlátozódott. Először a népzenei, majd a néptánc dialektusokat vettem számba, ezt követően a felvidéki zenekarok játékát elemeztük részletesen. Nem az volt a célom, hogy minél több anyagot mutassak be, hanem inkább azokba az internetes adatbázisok kezelésébe avattam be a hallgatókat, amik tartalmát később önállóan is használhatják. Ismertettem a Zenetudományi Intézet adatbázisait, s hogy e nagy információs rendszerben mi módon lehet tájékozódni és keresni. Ezt követően a Néprajzi Múzeum adatbázisával foglalkoztunk, majd – kelet-nyugati irányba haladva, Ungvártól-Pozsonyig – a legfontosabb zenekarok játékából mutattam be felvételeket.
A foglalkozás során nem csupán az információátadásra törekedtem, hanem fontosnak tartottam például, hogy az internetes keresésekbe együtt ’ássuk bele’ magunkat. Elképzelésem találkozott a résztvevőkével, így egy lelkes csapattal dolgozhattam, a hallgatók laptopon és mobiltelefonon követték a keresési módokat. Az elmondottakat archív fényképekkel színesítettem, hogy az idézett zenészeket közelebb hozhassam a résztvevőkhöz.
Az időt annyira kihasználtuk, hogy a tervezett dunántúli részre már nem is került sor, erre talán a jövő év elején keríthetünk időt és módot.”
A tanulmányi napot egy tematikus, augusztusban kezdődött elméleti képzéssorozat keretében rendezték. A vajdasági vonószenekarok továbbképzéséért szervezett előadások témáit a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közös munkacsoportja dolgozta ki. A tanfolyam 2024-ben is folytatódik.
A Hagyományok Háza sajtószolgálata
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.