Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten.
A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".
Ez pedig olyan elemi erejű igazság, olyan biztos fogódzópont, amely átsegít minden szorongáson, minden anyagi vagy egyéb bizonytalanságon, minden bajon és szenvedésen - mondta.
A történelemben az ember messzire kalandozhat a teremtőjétől, de végül mégis mindig az igazság és a teljes valóság érvényesül, hiszen "sem az egyéni életünk, sem az emberiség élete nem korlátozódik a földön eltöltött időre, hanem az örökkévalóságba tart, az embert szerető Istennel való találkozás felé" - fogalmazott Erdő Péter.
A bíboros szerint az emberiség gondolkodására és működésére is mintha egyre inkább ráborulna a sötétség, amelyben az ember elveszíti az irányt, amelyben csak magára figyel, nem látja élete célját és a másik embert.
"Nem látjuk a dolgok igazi rendeltetését sem, mert nem vesszük észre a világunk mélyén ránk mosolygó, szerető és személyes Istent."
Pedig az angyali szózat pontosan azt kívánja, hogy legyen dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az embereknek, akiket szeret az Isten.
"Új, otthonos, magabiztos és derűs világnézet a kereszténység", és nem is csak filozófia, hanem "személyes szeretetkapcsolat az értünk emberré lett Istennel és miatta, benne és általa egymással is".
Jézus azt mondja magáról: "Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben." Jézus nem egy életfilozófiát hozott, nem puszta tanítást arról, hogyan lehet észszerűbb vagy kellemesebb az életünk, hanem személyesen jött el.
Ha vele élő kapcsolatban vagyunk, akkor kapnak igazi fényt a dolgok és az emberek, akkor valóban benne járunk az igazi fényben, és minden tettünket - azt is, amelyet máskor csak rutinból végzünk, a reggeli keléstől a tanuláson és az utcai közlekedésen keresztül a munkáig - bevilágítja a fény.
"A betlehemi éjszakában támadt fény világítsa be a népek életét és a mi életünket is, mert Krisztus értelmet ad az életünknek, eligazít bennünket, és segít abban, hogy egymás iránt szolidáris szeretettel éljünk"
- fogalmazott Erdő Péter.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.