A Magyar Állami Népi Együttes Horvátországba és Szlovéniába készül. Június 2-án az egykori monarchiai népszerű üdülőhelyen, Abbáziában (mai nevén Opatijában), másnap a hangulatos szlovén kisvárosban, Semičben lépnek fel.
Az elmúlt évi fiumei, zágrábi és a 2020-as muravidéki sikeres vendégszereplések folytatásaként a Magyar Állami Népi Együttes ismét a két szomszédos országban lép fel. Ezúttal Abbáziában (mai nevén Opatijában) június 2-án a fesztiváljairól híres Gervais Központban, másnap a szintén fesztiváloknak otthont adó semiči Kulturális Központban találkozhat a közönség az Együttessel. A programsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben – a Petőfi Kulturális Program részeként – valósulhat meg. A zágrábi és a ljubljanai Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ mind a helyszínek kiválasztásában, mind pedig a szervezésben hathatós segítséget nyújtott.
„A Táncos magyarok az előadás címe – avat be a programba Mihályi Gábor együttesvezető. – Igyekeztünk egy olyan nagykamara-előadást összeállítani, ami a változó helyszíneken is megállja a helyét. Ezúttal is természetes számunkra, hogy ne csak magyar, hanem nemzetiségi táncok is megjelenjenek az összeállításban. Ezzel is követjük a Szent István-i Magyarország szellemiségét: az ezeréves együttélés nyomán a nemzetiségekre szellemi és kulturális társakként tekintünk.”
Az Együttes mintegy harmincöt fővel – tizenkét pár táncossal, hatfős zenekarral és műszaki személyzettel kerekedik útra. Jóllehet nem sok szabadidő áll rendelkezésükre, de a tervek szerint az utazók Opatijában megkoszorúzzák Andrássy Gyula gróf, egykori miniszterelnök, külügyminiszter lakhelyén álló emléktáblát.
Az elmúlt évben az Együttes számos sikeres turnén vett részt: szeptemberben a Magyar Rapszódia című összeállításával a kínai Langfang városában egy rangos fesztiválon lépett fel két alkalommal, november 10-16. között pedig Erdélyben, öt város hat helyszínén vendégszerepelt.
Az Együttes vezetése a vendégszereplések tervezésében is előretekint. Szent István nap környékén Kolozsvárra indulnak az idén bemutatott Nagyvárosi Vándorok összeállítással, s októberben egy újabb kolozsvári fellépés is szóba került.
Információ: https://www.festivalopatija.hr/centargervais/program/madarski-drzavni-narodni-ansambl/
Diligens Linda és Dr. Csermák Zoltán
sajtóreferensek
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.