Paraszti őseink életében mindig is fontos szerepet játszott a kézművesség. A lakásokat hímzések, szőttesek tették igazán otthonossá. Az ünnepekre sem az üzletben vásárolták a díszítőelemeket, hanem saját kezűleg készítették azokat. Salánkon ez ma is így van.
A helyi görögkatolikusok – de csatlakoznak hozzájuk más felekezetűek is – immáron hagyományosan gazdag adventi vásárt szerveznek a kézműves szakkörön készült portékáikból, a karácsonyfát, az otthonokat illatos és ízléses mézeskalácsokkal dekorálják, februárban saját készítésű gyertyákat szentelnek, és a legnagyobb keresztyén ünnepet megelőzően is vásárt szerveznek. Mint Csirpák Viktóriától megtudtuk, a salánki görögkatolikus közösségben a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan idén is több alkalommal tartottak hagyományőrző kézműves foglalkozást.
A Matécsa Közösségi Házban tevékenykedő kézműves asszonykör már a nagyböjt beálltával hétfőnként elkezdett készülődni a húsvéti jótékonysági vásárra. Az összejövetelek eredményeképpen pedig gazdag portékával tudtunk hozzájárulni az akcióhoz, melynek bevételéből a régi ikonjainkat szeretnénk restaurálni – számol be Csirpák Viktória, a kézműveskör vezetője. – Készült itt csiga- és különböző száraztészta, ütőfás, írókás, 2D és 3D tojásformájú mézeskalács, sütemények, vajbárány, öntött és sodort gyertyák stb.
Virágvasárnap előtti héten szinte minden nap valamelyik korosztály számára biztosítottunk kézműves alkalmat: szerdán az asszonyokkal vajból bárányt készítettünk, melyben Gábor Klára volt a segítségünkre. Csütörtök délután a hittanos gyerekekkel ütőfás és írókás mézeskalácsokat készítettünk. A tojásformájú ütőfákban a salánki tojásírás mintakincse lett belefaragva és az írókázásnál is ezeket a mintákat vittük fel a mézeskalácsainkra. Virágvasárnap jótékonysági vásárral, valamint húsvéti versszavalással egybekötött kézműves délutánra invitáltunk minden érdeklődőt. Az alkalom délután kezdődött Csirpák József atya köszöntőjével, ünnepi gondolataival. A gyermekek szavalását követően megnyílt a vásárunk. Míg a felnőttek vásároltak, társalogtak, a gyerekek húsvéti gyertyát mártottak, berzselt és viasszal írt hímeseket készítettek.
Ez a szép, tartalmas délután is segített a húsvét ünnepére hangolódni, valamint a hagyományaink megélésére, értékeink továbbörökítésére irányítani a figyelmünket. Nagyhéten a Salánki Mikes Kelemen Középiskola számára ajánlottunk fel húsvéttal kapcsolatos kézműves foglakozást: a tanári kar valamennyi pedagógusával vajbárányt készítettünk, a 3A, 3V, 4A, 4V osztályokkal pedig salánki viasszal írt hímeseket készítettünk.
Az ünnep annál szebb, minél szélesebb körűen készülünk rá, vallja Viktória. Ez meg is mutatkozott a mostani húsvétunkon is, hiszen egy kicsit elfeledkeztünk a háborús helyzetről, s figyelmünket Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére, valamint, hagyományaink megélésére irányítottuk. Tárgyalkotó hagyományőrző kézműves foglalkozásaink a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően valósultak meg.
Mint megtudtuk, a napokban lelkesen hozzákezdtek az anyák napi ajándékok készítéséhez is.
-kósa-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.