A XI. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor záróeseményén - A háború után, ugye, a béke jön el?
A XI. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor záróeseményén - A háború után, ugye, a béke jön el?

Mi más lehetett volna a témája az immáron 11. alkalommal megszervezett Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábornak, mint a több mint másfél éve tartó, sok-sok tragédiát, szenvedést és bizonytalanságot hozó háború?! Az alkotások mindegyikében, bár néhol csak burkolt formában, felsejlett a békevágy.

A nyolc szobrász és egy fotóművész részvételével zajló szimpóziumnak ezúttal a Pro Arte Munkács civil szervezet (vezetője Matl Péter) beregszentmiklósi szoborparkja adott otthont. A kéthetes kemény munka során készült alkotásokat maguk a szobrászok mutatták be. Közülük a többség a harcok dúlta Kelet-Ukrajnából érkezett, emellett két dán művész is erősítette a csapatot. 

A záróünnepség vendégei közül először Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kapott szót, aki arra emlékeztetett, hogy a képzőművészet mindig is összekötő kapocsként funkcionált népek és nemzetek között, s hogy mi, egyszerű emberek a legnehezebb időkben is erőt tudunk meríteni a magas színvonalú művészi alkotásokból. 

A XI. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor záróeseményén - A háború után, ugye, a béke jön el?
A XI. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor záróeseményén - A háború után, ugye, a béke jön el? 

A nemzetközi szobortábor olyan alkalom, amely mágnesként vonzza Kárpátaljára az alkotóművészeket a világ sok-sok országából, fogalmazott Jevhen Tiscsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás kulturális, nemzetiségi és vallási főosztályának vezetője. A Donyeck megyéből érkezett Vjacsiszlav Hutirja köszönetet mondott Matl Péternek, hogy a nehezített körülmények ellenére idén is megszervezte ezt a tartalmas alkotói együttlétet.

Mi a művészet erejével próbálunk reflektálni az országunkban zajló szörnyű eseményekre, mondta a zárórendezvényen Matl Péter, Az alkotók pozitív jövőképe a lehetséges kiutat próbálják megmutatni a jelenlegi helyzetből. Mindannyian mások vagyunk, valamennyien máshogy gondolkodunk, de mindegyikünk leghőbb vágya a béke, hangsúlyozta a főszervező. 

Igencsak jól jellemzi az itt készült alkotások témája és színe a jelenlegi háborús helyzetet. Szerhij Olesko Niké szobra a győzelem istennőjét ábrázolja. Káin és Ábel bibliai történetét, pontosabban annak egyetlen tragikus momentumát – egy pillanattal az árulás előtt – Ivan Demjan örökíti meg. Ole Videbaek dán művész alkotása nem véletlenül kapta a Babilon elnevezést. 

A résztvevő művészek és a támogatók is elismerő oklevélben részesültek. Megtudtuk, hogy a szervezők szándéka szerint a most készült műalkotásokból elárvereznek egyet-kettőt. Ennek bevételéből a fronton szolgálókat szeretnék támogatni. 

Eszenyi Gábor


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.