A munkaerőpiacon sokkal könnyebb elhelyezkedni, ha a jelentkező az anyanyelvén – illetve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában az államnyelven – kívül még legalább egy nyelvet bírnak. És tanulni soha nem késő. Hisz ma már az sem ritka, hogy valaki az unokáival is csak egy másik nyelven tud beszélni.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a 2002/2003-as tanévtől folyamatosan szerveznek különböző nyelvtanfolyamokat alap, haladó és közép szinten. Az intézmény felnőttképzési központja által szervezett angol, német, ukrán és magyar nyelvtanfolyamokra idén 116-an jelentkeztek. Mint az október 16-i megnyitón Váradi Natáliától, a felnőttképzési központ vezetőjétől megtudtuk, a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló 80 órás tanfolyamok várhatóan február végén zárulnak majd, amikor is a résztvevők szóbeli és írásbeli vizsgát tesznek, és sikeres zárás esetén magyar és ukrán nyelvű tanúsítványt vehetnek majd kézbe.
A megnyitót követően a jelentkezők nyelvtudását teszten mérték fel, ami alapján bontották csoportokra őket. A hétvégeken tartott, egyelőre jelenléti foglalkozásokon az oktatók elsősorban a kommunikáció, a beszédkészség fejlesztésére fordítanak figyelmet. Az oktatás légiriadó esetén a pincében tanításra is kialakított termekben folytatódik.
Bízzunk benne, hogy mihamarabb eljön a várva várt béke, és az óvóhelyek csak a háború emlékét őrzik majd, arra figyelmeztetve: mindent meg kell tenni azért, hogy soha ne ismétlődjön meg ez a borzalom.
Kovács Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.