Idén ősszel már hatodik évadát kezdte meg a Mitracsek Presszó! elnevezésű kulturális programsorozat. A Lengyel János író-újságíró vezette kezdeményezésnek 2022 óta ad otthont Rákospalotán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai tagkönyvtára. Eredményes munkájáért és kulturális programszervezéséért nemrég komoly szakmai elismerést kapott a könyvtár vezetője, Mants Marianna Regina.
Október 20-án újra kinyitott a Mitracsek Presszó!, a vendég Horváth Róbert életművész volt. A családias hangulatban zajló beszélgetés során a vendégből dőlt a szó, nem véletlenül, hiszen egy igazán változatos, sikerekben és bukásokban bővelkedő életút áll mögötte. Lengyel János meg is jegyezte, hogy sokszor kellett újrakezdenie a nulláról. A beszélgetés menete a kronológiát követte, Róbert először a gyermek- és a kamaszéveiről beszélt, hogyan sodródott bele a győri hippi illetve alternatív világba. Nyíltan beszélt a munkakerülésről és a drogfogyasztásról. Érdekes mozzanat volt, amikor hat társával a lazuló Kádár János fémjelezte diktatúrában kommunát szerettek volna alapítani, de végül csak ő maradt egyedül. Már korán megfogalmazódott benne a vörös elnyomás elleni lázadás, mindenképpen el akarta hagyni az országot, mágnesként csábította a nagybetűs Nyugat.
Először Ausztriában került menekülttáborokba, amik akkor még zártak voltak, tulajdonképpen egy lazább börtönnek feleltek meg. Már ekkor megismerkedett ennek a rózsaszín világnak az árnyoldalával. Csak ez a téma megérne egy külön kötetet! Később Németországba került, ahol ugyancsak zártak voltak a táborok, de a hatóságok valamivel lazábban kezelték a dolgokat. Innét került ki az Egyesült Államokba, egy segélyszervezet segítségével. Akkor még valóban a rászorulók megsegítésével foglalkoztak az ilyen szervezetek, nem a bűnözők támogatásával, mint napjainkban.
Los Angelesben telepedett le, ahol rengeteg, ahogy ő fogalmazott, csicska munkát végzett. Ebben az időben, az USA hatóságai a bevándorlókat arra kötelezték, hogy minél előbb tanulják meg az ország hivatalos nyelvét. Szükségszállókon, förtelmes helyeken lakott. Tulajdonképpen csak Los Angeles sötét oldalát ismerte meg, több hónap telt el, amire megláthatta a tengert, amire eljutott a híres tengerpartra. Kétszer nősült, először egy magyar, később pedig egy mexikói indián nőt vett el feleségül. Nagyon büszke a két gyermekére. Az USA-ban töltött évek alatt rengeteget utazott, sok helyre eljutott, többek között Hawaiin is élt.
A nehézségek ellenére mindvégig kapcsolatban állt az irodalommal, a kultúrával, verseket írt, fordított, egy időben fotózott. Fotósként mindig megpróbált leásni a dolgok mélyére. Egy új helyre utazva nem a látszatot kereste, hanem az emberi mélységet. Korán kapcsolatba került a Los Angeles-i magyar közösséggel. Kulturális rendezvényekre járt, saját, illetve a kedvenc költőinek saját maga által magyarra fordított verseit szavalta el. Később már angolul is írt. Fontos mozzanat volt az életében, amikor találkozott Joseph Zsuffával, a magyar származású amerikai íróval, forgatókönyvíróval és filmessel.
Horváth Róbert többször is hazatért, végül tavaly végleg Győrben telepedett le. A beszélgetés folyamán, mintegy színesítve azt, egy kopott, megsárgult füzetből a saját verseit olvasta fel. Zárásként viszont Jack Kerouac egyik általa magyarra fordított versét szavalta el fejből. Elmondta, hogy rajta kívül Faludy György és József Attila költészete tett rá nagy hatást. A rendezvény végén a lelkes közönség kérdéseire válaszolva Róbert elmondta, nem bánta meg, hogy végül itthon telepedett le, hiszen Győrben pezsgő kulturális élet folyik, aminek lassan ő is a részese lett.
Zárásként, Lengyel János, mint a Magyar Múzsa szerkesztője, ajándékcsomagot nyújtott át a messziről jött vendégnek. A közönség a folyóirat korábbi számait kapta ajándékba. A kortárs magyar írók közül jelen volt Szepesi Zsuzsanna, Kránitz Laura és Marczinka Csaba.
Népművelő
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.