Őrült ámokfutása után még a rendőröket is el akarta ütni a tapolcai férfi, vádat emeltek ellene. Fotó: Ügyészség
Őrült ámokfutása után még a rendőröket is el akarta ütni a tapolcai férfi, vádat emeltek ellene. Fotó: Ügyészség

MTI

 / Kékfény

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a tapolcai férfival szemben, aki el akarta ütni az intézkedő rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés

A közlemény szerint 2021 áprilisában az ötvenes éveiben járó férfi a Káli-medencében egy őt előző autónak szándékosan nekiütközött, így a leszorított gépkocsi a vízelvezető árokba hajtott, majd felborult.

A férfi vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

A férfi ugyanezen a napon egy kisteherautóval újra útnak indult, és Tapolcán, a forgalom miatt feltorlódott kocsisort kikerülve áttért a menetiránnyal ellentétes sávba, majd a szembejövő, a továbbhaladását akadályozó személygépkocsinak többször nekiütközött.

Hirdetés

Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, ahonnan szintén megállás nélkül haladt tovább. Az elkövető ezután a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe, miközben az előzött jármű oldalának ütközött. A vétlen autós megpróbálta megállítani az ámokfutót, de ez nem sikerült, a férfi újból ráhúzta a kormányt, és nekihajtott.

A férfi rövidesen visszafordult, majd a forgalmi sávját elhagyva a város szélén több közlekedési táblát is kidöntött, amelyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott – írták.

A férfi visszaért egyik korábbi balesetének helyszíneléséhez, ahol az álló kocsisort akarta kikerülni. A rendőrök meg akarták állítani, a férfi azonban kivonta magát az intézkedés alól, és sebességét növelve feléjük kormányozta autóját, a szembejövő sávon keresztül felhajtott a bal oldali útpadkára azért, hogy a helyszínelő rendőröket elüsse.

A balesetet a két hivatalos személy úgy tudta elkerülni, hogy elfutott a gépkocsi elől.

Az ámokfutót végül pár méterrel arrébb egy szembejövő járművel történt frontális ütközés állította meg – olvasható a közleményben.

Személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, a vétlen autókban viszont több mint tíz millió forintos kár keletkezett.

A regionális nyomozó ügyészség több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás bűntette és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat az elkövetés után közel egy évig kényszerintézkedés alatt álló férfi ellen a Veszprémi Törvényszéken.

Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre, végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra, továbbá rendelje el a tehergépkocsi elkobzását, és – a lopás miatt korábban kiszabott – próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztés büntetés végrehajtását – áll a közleményben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.