Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
Nagy-Britanniában az utóbbi hónapokban egymást követték az antiszemita cselekmények.
Ezt Volodimir Zelenszkij azután közölte, hogy találkozott az Európai Bizottság elnökével.
Elesett az ungvári születésű Olekszij Rozskov, akit több mint két évig eltűntként tartottak nyilván.
Elhunyt a Kárpátalján, Husztec faluban született Vaszil Szitar katona.
A Bátyúból származó Scsetina Olekszij 2026. április 30-án esett el harci feladat teljesítése közben.
A Rahói járásból származó Ivan Csevdar katona 2026 áprilisában vesztette életét szolgálatteljesítés közben Zaporizzsjai megyében.
A hétfői támadássorozat a konfliktus „veszélyes eszkalációja”, és az emírségek fenntartja magának a jogot a retorzióra.
Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország súlyos veszteségeket szenved a fronton.
Donald Trump szerint Ukrajna veszít a fronton, de a fegyverszállítások miatt képes harcolni. Zelenszkijt „ravasznak” nevezte.
Az orosz hadsereg 11 ballisztikus rakétával, valamint 164 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra.
Az ír kormány több ezer ukrán menekült ingyenes szállodai elhelyezését számolná fel a következő hónapokban.
A kerékpártúrák évek óta nagy népszerűségnek örvendenek a családok körében.
Európai hírszerzési jelentés szerint.
Az államfő hangsúlyozta, hogy az ukrán fél a tűzszünet ideje alatt tükörelvű magatartást tanúsít.
Ungváron végső búcsút vettek a 40 éves Szerhij Zahozsij katonától, aki a zaporizzsjai fronton esett el.
A két vezető politikus egyetértett abban, hogy továbbra is szükség van Ukrajna támogatására, s egyben mindent meg kell tenni a béke mielőbbi megkötése érdekében.
Aláhúzta: az ukránok ez ügyben egyértelműen számítanak a lengyel és a magyar kormányfő kapcsolatának szerepére.
Ha Oroszország május 9-én Moszkvában katonai járművek nélkül tart díszszemlét, az azt jelenti, attól tart, hogy ukrán drónok repülhetnek át a Vörös tér felett.
Közölte: „igen, volt némi csalódás az Egyesült Államok részéről, de az európaiak meghallgatták” az amerikai elnök üzenetét.
Az orosz hadsereg 155 csapásmérő drónnal és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra.
Zelenszkij összefoglalta örményországi látogatásának első napját, és három fő feladatot nevezett meg
Az elnök a háború befejezéséről, az EU-hitel felgyorsításáról és Ukrajna légvédelme megerősítéséről tartott megbeszéléssorozatot.
Az úgynevezett "Szabadság Projekt" közel-keleti idő szerint hétfőn reggel kezdődik.
Megerősítette, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseit.
Május 3-át az Egyesült Nemzetek Szervezete a sajtószabadság világnapjának nyilvánította.
Nagy-Britannia a Kijevnek nyújtandó uniós pénzügyi segítség támogatása mellett a héten várhatóan újabb olyan szankciócsomagot is bejelent orosz vállalatok ellen.
Úgy vélte, hogy a béketárgyalásokba a közép-ázsiai országok vezetői, vagy a török államfő is bekapcsolódhatnának.
Az ukrán védelmi erők vasárnap 175 ellenséges drónt és 5 rakétát lőttek le vagy hatástalanítottak.
Ezek a hajók Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartoztak.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szerint tevékenységük veszélyezteti Ukrajna nemzeti érdekeit, biztonságát, szuverenitását és területi integritását.
Az orosz hadsereg mintegy 1 334 030 katonát veszített.