Ukrajna elnöke szerint Oroszország az éjszaka folyamán több mint 70 rakétát és közel 500 drónt indított Ukrajna ellen. A legsúlyosabb csapás Kijevet érte, ahol 13 ember meghalt, több mint 90-en pedig megsérültek.
Ukrajnában 60 598 nyugdíjas havi ellátása nem éri el a 2595 hrivnyás létminimumot. A Nyugdíjalap szerint ez az összes nyugdíjas 0,6 százalékát érinti.
12 helyszínen négy rakéta és 11 csapásmérő drón célba talált, 9 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették.
A NATO főtitkára kijelentette, hogy a szövetség tagállamai jelentősen meg kívánják erősíteni a védelmi-ipari együttműködést.
A KMNE tagcsaládjainak június hónap harmadik hétvégéjén ismét lehetősége nyílt ellátogatni a Vadvölgy panzióba.
A Legfelső Tanács törvényjavaslatot készít elő a közúti gyorshajtásért kiszabható bírságok jelentős emeléséről.
Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok a „puszta erő” pozíciójából tárgyal Iránnal
Zelenszkij jóváhagyta az SZBU 40 napos műveletét, amellyel Oroszországot befolyásolja a háború befejezésére.
Ungváron katonai tiszteletadással búcsúztatták el a 39 éves Valerij Magyart, aki önkéntesként szolgált az Ukrán Fegyveres Erőkben, és június 18-án vesztette életét Szlovjanszkban.
Ballisztikus rakétákkal támadta Oroszország Kijevet csütörtök este. A főváros több részén robbanások hallatszottak, miközben az ukrán légvédelem dolgozott.
Ukrajna megelőző csapásokat mér azokra az orosz létesítményekre, amelyeket Moszkva a háború folytatásához használ.
A brüsszeli közlemény szerint a 3,2 milliárd euró az Ukrajnának szánt új makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) első részletét jelenti.
A kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján Szviridenko mellett Donald Tusk lengyel kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is beszélt.
Egy friss lengyel közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 59,7 százaléka nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Jelentős különbségek láthatók a pártszimpátiák szerint.
Az európaiak erős jelzést akarnak küldeni támogatásukról Ukrajnának.
Egyelőre nem ismert, hogy Belarusz végleg leszerelte-e ezeket az eszközöket, vagy csupán ideiglenesen felfüggesztette használatukat.
A légvédelem 83 drónt le tudott lőni, de hét helyszínen egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta mellett hat csapásmérő drón célba talált.
Oroszország egy titkos, Project 2026 néven futó műveletet indíthatott, amelynek célja az internetes információs tér és a mesterséges intelligencia rendszereinek manipulálása.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyhetes határidőt adott Belarusznak bizonyos, az orosz hadműveleteket segítő rendszerek leállítására.
A program öt lépcsőben összesen nagyjából száz ukrajnai páciens számára biztosít szakszerű művégtag-kezelést Magyarországon.
A romok közül kimentett kedvenceket az állatvédők biztonságos menhelyekre szállítják.
Június 24-én éjjel ukrán drónok tömeges támadást indítottak a jelenleg orosz fennhatóság alatt álló Krím félsziget ellen.
Elindultak a támogatások a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül a határon túli és a nemzetiségi szervezetek felé.
Ehelyett az ukrán állampolgároknak NUE státuszt adnak, ami gazdasági migránsnak minősül.
Megegyeztek abban is, hogy - közös érdekek mentén - szoros együttműködésre törekszenek a régiós, az európai és a globális partnerekkel is.
A Hormuzi-szoros a világ legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala.
Az orosz hadsereg 101 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
A KMISZ felmérése szerint az ukránok túlnyomó többsége konstruktív párbeszédet és történészi együttműködést támogat a Lengyelországgal fennálló történelmi viták rendezésében.
Magyar Péter a gödöllői Grassalkovich-kastélyban Andrej Babis cseh, Donald Tusk lengyel és Robert Fico szlovák kormányfővel egyeztetett.
A jelvényen szerepelni fog a rendőr egyéni száma, vércsoportja és Rh-faktora.
Az intézkedés célja az úthálózat védelme a károsodástól.