Dél-koreai elnök: Észak-Korea ne próbáljon felülkerekedni rajtunk
Dél-koreai elnök: Észak-Korea ne próbáljon felülkerekedni rajtunk
 / Közélet

Észak-Korea jobban teszi, ha nem próbál felülkerekedni Dél-Koreán – jelentette ki Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden, s egyben felszólította az ország hadseregét a harckészültség fenntartására az észak-koreai fenyegetéssel szemben – jelentette a szöuli elnöki hivatal szerdán.

„Az elnök hangsúlyozta, hogy a hadseregnek fenn kell tartania a rendületlen készenléti állapotot annak érdekében, hogy Észak-Korea még megkísérelni se merjen felülkerekedni rajtunk, különösen olyan időkben, amikor biztonsági helyzet súlyosabb, mint valaha” – közölte az elnöki hivatal.

Jun akkor mondta ezt, amikor kinevezte a dél-koreai vezérkar új elnökhelyettesét.

Észak-Koreában eközben négy napon át tartó továbbképzést tartottak az ország propagandagyártó hivatalnokai számára
– jelentette a helyi állami hírügynökség, a KCNA szerdán.

A phenjani rezsim felszólította propagandistáit, hogy dolgozzanak keményebben és mutassanak nagyobb elköteleződést az állampárt, a Koreai Munkapárt iránt.

„Szigorú elemzés folyt arról, hogy a pártszervezetek és a propagandagyártás területén dolgozók nem érhetnek föl a gyorsan változó valósághoz, továbbá a propagandarészlegen nem történt szembetűnő előrelépés”
 

– idézte Ri Ilhvant, a párt központi bizottságának titkárát a KCNA.

Ri a továbbképzésen iránymutatást adott a résztvevőknek arról, hogy a politikai tudatosság és a jobb képességek birtokában miképpen lehetséges a spirituális fejlődés ápolása az új generációk számára. Ezt követően a hivatalnokok megerősítő fogadalmat tettek Kim Dzsongün észak-koreai vezető felé – jelentette a KCNA.

Ezen felül Phenjan új törvények elfogadásáról is döntött, amelyek révén erősíthető a belső irányítás. Ezek egyike a „szélsőjobboldali, konzervatív ideológia és kultúra elutasításáról” szóló törvény, amely tiltja a nép számára a Dél-Koreából, az Egyesült Államokból és más országokból származó médiatermékek terjesztését és megtekintését.

Legutóbb 2022-ben rendeztek hasonló továbbképzést Észak-Koreában - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.