Kárpátalján, a Rahói járásban található Velikij Bicskiv (Nagybocskó) községben végső búcsút vettek az orosz-ukrán háborúban elesett 31 éves Andrij Voloscsuk védőtől - közölte a Suspilne.
A kárpátaljai honvéd búcsúztatására az Ukrajna Ortodox Egyházához (PCU) tartozó Szent Védő templomában került sor.
Rokonok, barátok, kollégák és falubeliek jöttek el, hogy leróják tiszteletüket Andrij Voloscsuk előtt.
Andrij Voloscsuk 2015 és 2018 között az ATO-ban szolgált, majd a teljes körű invázió kezdetén, 2022-ben visszatért a fegyveres erőkhöz.
A kárpátaljai katona 2024. október 1-jén halt meg, miközben harci feladatot teljesített Zaporizzsja régióban.
A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.
Kárpátalja veszteségei az orosz-ukrán háborúban
Korábban hírt adtunk róla, hogy a Beregszászi járásban található Alsóremete község 25 éves lakosa, Leonyid Szidor határőr életét vesztette a háborúban. A Nagyberegi kistérséghez tartozó Alsóremete lakosa Leonyid Szidor határőr 1999. február 21-én született. A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közlése szerint a kárpátaljai katona 2024. október 3-án vesztette életét, miközben Ukrajna területi integritásának védelme érdekében katonai kötelességét teljesítette.
Beregszászban utolsó útjára kisérték Anatolij Lapickij 1986-os születésű katonát. A kárpátaljai katona a Kurszk megyei Plehova településen vesztette életét.
A Rahói járásban található Lonka (Luh) település lakója, a 48 éves Mikola Ferenc életét vesztette a háborúban szerzett életveszélyes sérülések következtében. A Bohdani (Tiszabogdány) kistérség közleménye szerint Mikola Ferenc 1976. április 28-án született Lonka (Luh) településen.
A Rahói járásban található Nagybocskó (Velikij Bicskiv) település 31 éves védője, Andrij Voloscsuk meghalt a háborúban. Andrij Voloscsuk 1992. december 13-án született Nagybocskón. A kárpátaljai katona 2024. október 1-jén esett el, miközben harci feladatot teljesített a Zaporizzsjai területen.
A háborúban elesett a Beregszászi járásban található Királyháza (Korolevo) 35 éves lakosa, Olekszandr Bileckij. A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közlése szerint Olekszandr Bileckij 1989. szeptember 1-én született Királyházán. A kárpátaljai katonaj egy gépesített egység lövésze volt. A katona október 1-jén vesztette életét egy orosz tüzérségi támadás következtében a Harkivi területen lévő Sztarica falu közelében.
A háborúban életét vesztette a 38 éves Anatolij Lapickij beregszászi katona. A Beregszászi Járási Katonai Közigazgatás közlése szerint Anatolij Lapickij 1986. január 22-én született. A Beregszászban élő gránátvető katona 2024. szeptember 28-án, harci bevetés közben a Kurszk megyében található Plehova településen vesztette életét.
A háborúban életét vesztette a nagyszőlősi főtörzsőrmester, Volodimir Ponomarenko. A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közlése szerint Volodimir Ponomarenko 1973. szeptember 24-én született. A közlemény szerint Volodimir Ponomarenko 2024. szeptember 23-án, a Luhanszki területen lévő Makiivka falu közelében, harci feladat végrehajtása közben vesztette életét.
Az orosz-ukrán háborúban szerzett sérülések következtében életét vesztette a Beregszászi járásban található Onok (Ilonokújfalu) község 32 éves lakosa, Vaszil Tupica. A Vinohradivi (Nagyszőlős) Városi Tanács szerint a kárpátaljai katona 1992-ben született. Az Onok (Ilonokújfalu) község lakosa, Vaszil Tupica rangidős katona 2024. szeptember 28-án hunyt el az egyik kijevi kórházban.
A Técsői járásban található Tereblya (Talaborfalu) község 27 éves lakosa, Vjacseszlav Molnar meghalt a háborúban. Vjacseszlav Molnar 1997. augusztus 6-án született. A kárpátaljai katona külföldről tért haza, hogy 2024 januárjában önkéntesen belépjen az ukrán fegyveres erőkhöz. A kárpátaljai katona harci feladat végrehajtása közben halt meg.
Kárpátalja újabb katonát vesztett az orosz-ukrán háborúban. A Beregszászi járásban található Szvoboda (Nagybakos) település 41 éves lakosa, Ivan Papis életét vesztette a harcokban. A Bátyúi kistérséghez tartozó Szvoboda (Nagybakos) település lakosa 2024. július 30-án, a Donyecki terület Pokrovszkij járásában található Pobeda falu közelében folytatott harcban vesztette életét.
A háborúban életét vesztette a 42 éves beregkisfaludi (szilcei) katona. A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közleménye szerint Volodimir Hordijenko 1982. augusztus 23-án született. Szilce (Beregkisfalud) község lakosa 2024. szeptember 14-én halt meg ellenséges aknatámadás következtében.
Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a 38 éves szőlősvégardói (Pidvinohradiv) katona. Szőlősvégardó (Pidvinohradiv) lakosa, Ribakov Olekszandr Mikolajovics 1986-ban született - írta a Nagyszőlősi (Vinohradiv) Városi Tanács. Olekszandr Ribakov katonai kötelességét bátran teljesítve 2024. szeptember 27-én a Harkivi területen, Sztaricsja falu közelében vesztette életét.
A háborúban elhunyt a Técsői járásban található Bustyaháza (Bustino) község 49 éves lakosa, Vaszil Sepel. Az elesett katona őrmesteri rangban szolgált az Ukrán Fegyveres Erőknél. Vaszil Sepel 1975-ben született a Técsői járásban található Bustyaháza (Bustino) településen.
A Munkácsi járásban található Nagylucska (Veliki Lucski) faluban szeptember 17-én vettek végső búcsút a háborúban elesett 41 éves védőtől, Illja Bobrovicstól. Illja Bobrovics 1983. szeptember 2-án született. A kárpátaljai katona 2024. augusztus 29-én vesztette életét.
A Rahói járásban található Bohdan (Tiszabogdány) falu lakosa, a 46 éves Jurij Holovcsuk életét vesztette a háborúban. Jurij Holovcsuk1978. augusztus 27-én született. Bohdan (Tiszabogdány) faluban élt.
Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a Huszti járásban található Szokirnica (Szeklence) falu lakosa, Artur Kobilkin. A Huszti Városi Tanács közleménye szerint a kárpátaljai katona 1988-ban született.
Munkácson (Kárpátalja) utolsó útjára kísérték a 44 éves Jurij Lohachov védőt. A kárpátaljai katona szeptember 5-én vesztette életét. A Munkácsi Városi Tanács közlése szerint Jurij Lohacsov az A4659-es katonai egységben teljesített szolgálatot. Az elesett katona családja, barátai, kollégái és rokonai jöttek el, hogy leróják tiszteletüket pocsajivi Szűzanya ikonjának tiszteletére emelt székesegyházban.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.