Kijev és Moszkva után hétfőtől az amerikai fővárosban egyeztet Matteo Maria Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke, akit Ferenc pápa az ukrán és az orosz fél közötti közvetítéssel bízott meg.
A Vatikán közleménye szerint Matteo Maria Zuppi bíboros washingtoni látogatása egyrészt információcsereként szolgál a pápa különmegbízottja és az amerikai kormányzat képviselői között a jelenlegi helyzetről. Másrészt - olvasható a közleményben - Vatikánváros és Washington a lehetséges humanitárius kezdeményezésekről egyeztet a "legsérülékenyebbek, különös tekintettel a gyerekek szenvedésének csökkentése érdekében".
Ferenc pápa április végi magyarországi látogatásáról hazatérőben jelentette be, hogy közvetítést indít a háborúban álló Moszkva és Kijev között között. A békemisszióval májusban megbízta Zuppi bíborost. A bíboros június 5-én és 6-án Kijevben tárgyalt, június 28-án és 29-én Moszkvában. Az ukrán fővárosban Ferenc pápa küldöttét Volodimir Zelenszkij elnök fogadta, valamint Dmitro Lubinyec, a kijevi parlament emberi jogi biztosa. Találkozott a helyi egyházak képviselőivel is.
Moszkvában Zuppi bíboros Jurij Usakov elnöki tanácsadóval találkozott, valamint Maria Lvova-Belova gyermekjogi biztossal és Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája is fogadta.
A napirenden többek között az ukrajnai területről Oroszországba szállított gyerekek hazatérése is szerepelt. A kérdésről Volodimir Zelenszkij beszélt Ferenc pápával május 14-i vatikáni látogatásán, amikor is jelezte az egyházfőnek, hogy Kijev számításai szerint mintegy 20 ezer gyerekről van szó.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.