Pietro Parolin olasz bíboros, szentszéki államtitkár áll Ferenc pápa nyitott koporsójánál a Szent Márta-ház kápolnájában 2025. április 21-én (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média)
Pietro Parolin olasz bíboros, szentszéki államtitkár áll Ferenc pápa nyitott koporsójánál a Szent Márta-ház kápolnájában 2025. április 21-én (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média)

MTI

 / Közélet

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.

Hirdetés

Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra.

A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.

A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál.

A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott.

Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. Halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.