Haláleset történt egy kijevi játszótéren rendőri intézkedés közben, a hatóságok vizsgálatot indítottak.
Tisztelegjünk a művészet és a szórakoztatás világának néhány jelentős alakja előtt, akik az elmúlt tizenkét hónapban búcsút intettek nekünk.
Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész.
A 79 éves művészt kaliforniai otthonában érte a halál.
54 éves korában hazatért teremtő Urához.
Tavaly októberben derült ki, hogy a 27 éves Viktorjia Roscsina, az Ukrajinszka Pravda külső munkatársa orosz fogságban elhunyt.
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.
Ferenc pápa agyvérzésben és az azt követő visszafordíthatatlan szívelégtelenségben halt meg – áll a Vatikán közleményében.
Évezredek során finomított, s a legapróbb részletekre is kitérő rend határozza meg, hogy mit kell csinálni akkor, ha Róma püspöke megtér Teremtőjéhez.
Ma reggel 7,35-kor a Szentatya, Jorge Mario Bergoglio visszaadta teremtőjének a lelkét.
Virágokat helyeztek el Skóciában, a Dee folyónak azon a szakaszán, ahol megtalálták múlt héten az eltűnt magyar ikerpár, Huszti Eliza és Henrietta holttestét.
Néhány nappal 79. születésnapja előtt elhunyt David Lynch amerikai filmrendező.
A 26 éves skót Jordan McLachlan, aki csaknem három évvel ezelőtt csatlakozott az ukrán hadsereghez önkéntesként, elhunyt a fronton.
December 24-én elhunyt a beregszászi kórház gyermekosztályának egykori vezetője, dr. Papp Andrea.
Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója.
A Carter Center tájékoztatása szerint az egykori elnök békésen, családja körében hunyt el.
A rendkívül termékeny és népszerű alkotó, akinek nyolcszáz könyve jelent meg, 80 éves korában halt meg.
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken.