Orosz-ukrán háború. Illusztráció
Orosz-ukrán háború. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Amennyiben az orosz és ukrán fél megállapodik arról, hogy a Vatikán közvetítésével tárgyalóasztalhoz ül a jövő héten, akkor azon az Egyesült Államok ott lesz – jelentette ki az amerikai elnök ukrán és orosz ügyekért felelős különleges megbízottja kedden.

Hirdetés

Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy a tűzszünetről szólnak majd a tárgyalások, amelyen az Egyesült Államok támogató szerepben vesz részt, míg a Vatikán a felek közötti közvetítőként.

Azt is elmondta, hogy kedden Giorgia Meloni olasz miniszterelnök erősítette meg az amerikai kormányzatnak, hogy nyitottak helyet adni a tűzszüneti tárgyalásoknak, amit XIV. Leó pápa ajánlott fel.

A katona-diplomata emlékeztetett arra, hogy a Vatikán az 1960-as évek elején a kubai rakétaválság megoldásában is hatékony diplomáciai segítséget nyújtott.

Hirdetés

Kedden Marco Rubio külügyminiszter az amerikai szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán megismételte, hogy az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, hanem tárgyalásos úton kell rendezni.

"Az alapvető kihívás, amellyel Ukrajnában szembesülünk az, hogy Oroszország azt akarja megszerezni, amivel még nem rendelkezik, és amire nincs jogalapja, míg Ukrajna azt akarja, amit katonai erővel nem képes visszaszerezni"

– foglalta össze a konfliktus lényegét a külügyminiszter.

Az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban vitatta azt a demokrata álláspontot, miszerint a Trump-kormányzat engedményeket tett Oroszországnak a béke elérése érdekében hozott intézkedéseivel.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal szemben korábban elrendelt amerikai szankciók mindegyike érvényben van, és a korábban a Kongresszus által jóváhagyott katonai támogatást is eljuttatja az Egyesült Államok az ukrán haderő számára.

Az ukrán fél által igényelt Patriot rakétaindító-állásokkal kapcsolatban Marco Rubio hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok azokkal nem rendelkezik, de bizonyos NATO-szövetségeseket arra kért, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy Ukrajnának ilyen eszközöket adjanak légvédelmi célokra.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ukrajnai fegyveres támogatás realitása az, hogy a "szélesebb Nyugat" sem rendelkezik olyan gyártókapacitással, mint amilyen tempóban az eszközöket az ukrajnai háború során felhasználják.

A szenátusi meghallgatáson Marco Rubio a Szíriával szemben korábban elrendelt amerikai szankciók feloldása mellett azzal érvelt, hogy így tudják lehetővé tenni a térség többi állama számára, hogy a büntetőintézkedések megsértése nélkül segítsenek az újjáépítésre szoruló országnak. Egyben kifejtette, hogy a damaszkuszi amerikai nagykövetség újbóli megnyitása során az átmeneti kormányban részt nem vállaló különböző fegyveres csoportok jelentette veszélyt is figyelembe kell venni.

Úgy fogalmazott, hogy az átmeneti kormány "potenciálisan" akár heteken belül is összeomolhat, és utalt arra, hogy az Egyesült Államok egy ilyen helyzetet akar elkerülni.

Az amerikai külügyminiszter megállapítása szerint történelmi tapasztalat, hogy Szíria a teljes közel-keleti térség stabilitását tekintve meghatározó.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.