Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
 / Közélet

Rendkívül fontos, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenntartsa Ukrajna támogatását, ami a saját biztonsága szempontjából is érdekében áll - közölte az AFP francia hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában a NATO főtitkára.

Hirdetés

Jens Stoltenberg – aki az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján vett részt az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban – a Donald Trump esetleges újraválasztásával kapcsolatos kérdésre válaszolva az interjúban fontosnak nevezte, hogy „ebben az esetben a NATO európai tagországai és Kanada is nyújthatnának nagyobb támogatást, amit Észak-Amerika és Európa közös erőfeszítésével kellene megvalósítani”.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy

„ha Oroszország nyerné meg a háborút, az nemcsak Ukrajna számára jelentene tragédiát, hanem az egész világot is sebezhetőbbé és veszélyesebbé tenné”; hozzátéve, hogy „Ukrajna szuverenitása és függetlensége csak akkor tartható fenn, ha az eddiginél is több támogatást kap”.

Arra felvetésre reagálva, amely szerint a hatalomba visszatérő Trump leállítaná Ukrajna támogatását és akár egy nap leforgása alatt is megpróbálná rendezni a konfliktust, Jens Stoltenberg azt mondta: „az orosz elnököt Ukrajna további támogatásán keresztül kell meggyőzni arról, hogy mégsem nyerheti meg a háborút a csatamezőn; és ha ez sikerül, akkor kell majd leülni a tárgyalóasztalhoz” - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.