Marco Rubio amerikai külügyminiszter részt vesz az Isztambulban csütörtökön tervezett orosz–ukrán tárgyalásokon – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Rijádban kedden. A Kreml eközben közölte, hogy az ő delegációjuk is ott lesz a török városában, de azt nem árulták le, hogy ki képviseli Oroszországot azon a tárgyaláson, ahol várhatóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogja képviselni Ukrajnát.
Trump rendkívül fontosnak nevezte a tervbe vett találkozót. Az amerikai elnök azt is kijelentette, hogy várakozásai szerint a megbeszéléseken sikerül majd „nagyon jó eredményeket” elérni.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint a találkozóra Rubio mellett Steve Witkoff és Keith Kellogg, az amerikai elnök különmegbízottjai is elutaznak.
Donald Trump hétfőn nem zárta ki, hogy személyesen vesz részt a csütörtökre Törökországban tervezett első közvetlen ukrán–orosz tárgyaláson. A fehér házi dolgozószobájában újságírói kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, hogy
„amennyiben úgy ítélem meg, hogy jelenlétem segítségül szolgál, akkor odarepülök”,
és megjegyezte, hogy azon a napon a közel-keleti régióban tartózkodik majd.
Az oroszok egyelőre nem árulják el, hogy kit küldenek a tárgyalásra
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt Ukrajnának, arra azonban nem tért ki, hogy személyesen is jelen lenne az egyeztetéseken. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy „személyesen fogja várni” Putyint Törökországban.
Az orosz delegáció csütörtökön Isztambulban várja az ukrán tárgyalókat
– közölte a Tass.com tudósítása szerint Dmitrij Peszkov egy tévéműsorban.
A Kreml szóvivője nem árulta el, hogy kik lesznek a tagjai az orosz küldöttségnek. Peszkov hozzátette, hogy az orosz delegáció tagjait megnevezik, amint megkapják Putyintól az erre vonatkozó utasításokat - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.