Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)
Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)

MTI

 / Közélet

Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban - az amerikai elnök erről kedden beszélt újságírók előtt a Fehér Háznál, mielőtt Pennsylvania államba utazott.

Trump az Ukrajnának védelmi célokra szánt fegyverzettel kapcsolatban közölte, hogy nagy hatótávolságú eszközök rendelkezésre bocsátása nincs tervben.

Az elnök arra a kérdésre, hogy a konfliktusban Ukrajna oldalára állt-e volna, azt mondta, hogy "senkinek az oldalán nem állok", majd hozzátette, hogy az "emberiesség" oldalán áll, és azt akarja, hogy megállítsák az emberek halálát.

"Az öldöklés megállítását akarom az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban" - fogalmazott, valamint megismételte, hogy eddig csalódott Vlagyimir Putyin orosz elnökben.

Mark Rutte, a NATO főtitkára, aki hétfőn Trumppal találkozott, kedden a Kongresszus tagjaival tárgyalt, ami után azt közölte, hogy az amerikai fegyverek ukrajnai felhasználásra szánt értékesítéséről szóló megállapodás részletein még dolgoznak.

A hétfői bejelentés szerint az Egyesült Államok a NATO-nak fizetség fejében szállítja a védelmi eszközöket, amelyeket a katonai szervezet koordinálásában juttatnának el Ukrajna számára az orosz támadásokkal szembeni védekezéshez.

Donald Trump egyben beszámolt arról, hogy megállapodást kötött az Egyesült Államok és Indonézia közötti kereskedelem jövőbeli feltételeitől a délkelet-ázsiai ország államfőjével. Elmondása szerint Indonézia teljesen vámmentes hozzáférést biztosít piacához az Egyesült Államok termékei számára, miközben az Amerikába irányuló exportja után 19 százalékos vámot fizet majd. Az elnök hozzátette, hogy az Egyesült Államok rézércet is vásárol majd Indonéziától a megállapodás értelmében.

Tump azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az Európai Unióval is létrejön majd egy új megállapodás a vámokról, a tárgyalások zajlanak erről, de megjegyezte, hogy a hétvégén Brüsszelbe küldött levele a 30 százalékos általános vámról is már egy megállapodásnak tekinthető.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.