Donald Trump határozottan elítélte a Kijevet ért legutóbbi orosz támadást, amelyben legalább kilencen meghaltak és több mint hetvenen megsérültek. Az amerikai elnök elnök közösségi médiás bejegyzésében a háború azonnali befejezésére szólította fel Vlagyimir Putyint.
Ahogyan azt a hirado.hu is megírta, az éjjel brutális orosz légicsapás érte Kijevet: rakéták és drónok tucatjai csapódtak be az ukrán fővárosban, legalább kilenc ember életét vesztette, hetvenheten megsérültek – köztük gyerekek és egy várandós nő is. A támadásban során több lakóépület súlyosan megrongálódott, a mentőcsapatok jelenleg is a romok alatt rekedt túlélők után kutatnak. A szemtanúk beszámolói és a helyszíni felvételek is megerősítik: a város egét tűzgolyók világították be az éjszaka közepén.
Nemcsak a fővárost érte támadás, Harkivban is voltak robbanások, ahol több mint 20 lövedék csapódott be – elsősorban lakóházakat értek találatok. Az ukrán légvédelem jelentése szerint az ország szinte minden régióját fenyegette légicsapás, összesen 215 célpontot azonosítottak, de a rakéták és drónok több mint felét sikerült semlegesíteni.
Az eseményekre reagálva Donald Trump a Truth Social platformon adott hangot felháborodásának.
„Nem örülök a az orosz csapásoknak Kijev ellen. Nem volt erre szükség és nagyon rossz az időzítés. Állj le, Vlagyimir! Minden héten meghal 5000 katona. Rakjuk össze a békeszerződést!”
– írta bejegyzésében, sürgetve a háború befejezését.
Trump kijelentése többek között azért is jelentős, mert a Fehér Házban tartott, szerdai sajtótájékoztatóján még arról beszélt, hogy az Egyesült Államok számára nehezebb Ukrajnával, mint Oroszországgal tárgyalni a konfliktus rendezéséről. „Úgy gondolom, Oroszország készen áll. Megállapodtunk Oroszországgal, és meg kell állapodnunk Zelenszkijjel is. Azt hittem, vele könnyebb lesz egyezségre jutni, de eddig nehezebbnek bizonyult” – fogalmazott.
Az Axios hírportál értesülései szerint április 25-én egy magas szintű megbeszélésre is sor kerülhet Moszkvában Steven Witkoff amerikai különmegbízott és az orosz elnök között - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.