A Statista.com által közzétett felmérés szerint a Z generáció mondható LMBT önazonosítási szempontból a legerősebb generációnak, míg az idősebb generációk körében nem történt lényeges változás az elmúlt évtizedben.
2022-ben az Egyesült Államokban élő felnőttek 7,2 százaléka vallotta magát LMBT identitásúnak a Gallup felmérése szerint, ami új rekord.
A felmérés 2020-as kiadásában újonnan felvett Z generáció mondható LMBT önazonosítási szempontból a legerősebb generációnak.
Az 1997 és 2004 között születettek csaknem 20 százaléka vallotta magát LMBT-nek, szemben a millenniumi születésűek 11 százalékával.
Ennek ellenére a tudósok úgy vélik, hogy az LMBT egyének aránya valójában nem változott az idők során. A Z generációban mutatkozó arány kiugró mértékét annak tudják be, hogy a fiatalabbak nagyobb valószínűséggel lesznek nyíltan homoszexuálisok, leszbikusok, biszexuálisok vagy transzszexuálisok. Még az 1981 és 1996 között született Millenárisokként definiáltak generációján belül is emelkedtek az önazonosítási kvóták az elmúlt években.
Míg 2014-ben a Millenárisok mindössze 6,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy LMBT-ként azonosítja magát, addig 2022-ben ez az arány közel a duplájára, 11,2 százalékra ugrott.
A Statista.com által közzétett felmérés szerint azonban az idősebb generációk körében nem történt lényeges változás az elmúlt évtizedben. Mint megjegyezték, a Gallup-felmérés kérdései ugyanakkor nem tértek ki az olyan szexuális identitások alapján történő önbesorolásra, mint például interszex, aszexuális vagy queer - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.