Amerikai hadsereg. Illusztráció. Fotó: Internet
Amerikai hadsereg. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Közélet

Az Egyesült Államokban kisebbségbe kerültek azok, akik teljes mértékben megbíznak az ország hadseregében, és ennek legfőbb oka szerintük a katonai vezetés átpolitizáltsága - derül ki a Ronald Reagan Alapítvány és Intézet éves kutatásából, amelyet a héten hoztak nyilvánosságra.

A 2022-es felmérésben a megkérdezettek 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagy mértékben bízik a hadseregben, négy évvel ezelőtt az arány még 70 százalék volt.

A megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a bizalomvesztés oka a hadsereg vezetésének átpolitizáltsága, és 59 százalék szerint ehhez hozzájárult Joe Biden elnöknek mint a hadsereg főparancsnokának rossznak ítélt teljesítménye.

Ötven százalék mondta azt, hogy a befogadás, az egyenlősítés és a sokszínűség elveit is magába foglaló, úgynevezett "woke-gyakorlatnak" a katonai hatékonyságra gyakorolt hatása volt a bizalma megingásának oka, míg 46 százalék esetében a katonaság soraiban szolgáló "szélsőjobboldali és egyéb szélsőséges emberek" ásták alá a korábbi bizalmat.

Emellett

bizalomcsökkentő tényező volt az amerikai hadsereg iraki és afganisztáni teljesítménye, valamint a hadsereg ütőképességébe vetett hit csökkenése.

A felmérésben részt vevő 18-29 év közötti amerikaiaknak csupán 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy abszolút kész, vagy egyszerűen csak hajlandó lenne szolgálni a hadseregben. Az elemzés szerint ez rámutat arra, hogy a fegyveres erők miért nem tudják feltölteni az állomány létszámát már hosszú évek óta.

Az összes megkérdezett 57 százaléka mondta azt, hogy az Egyesült Államoknak változatlanul ki kell tartania Ukrajna támogatása mellett az orosz agresszió elleni harcban. Harminckilenc százalék szerint az ország eddig megfelelő mennyiségű segítséget küldött, viszont az embereknek mintegy 25-25 százaléka szerint túl kevés, illetve túl sok segítséget adott az Egyesült Államok Ukrajnának.

A többségnek, 60 százaléknak kedvező, míg 23 százaléknak kedvezőtlen képe van a NATO-ról. Hetvenegy százalék támogatja, hogy az észak-atlanti szervezet Finnországgal és Svédországgal bővüljön, míg Ukrajna csatlakozási kérelmére 61 százalék tekint pozitívan.

A Reagan National Defense Survey november közepén készült, az egész országra kiterjedő éves kutatását a Ronald Reagan Institute végzi 2018 óta. Célja, hogy segítse a választott és egyéb tisztségviselőket, valamint szervezeteket a katonai kérdésekben való döntéshozatalban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.