Amerikai hadsereg. Illusztráció. Fotó: Internet
Amerikai hadsereg. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Közélet

Évtizedek óta szűkül a Pentagon megrendeléseit teljesítő cégek piaca, ami könnyen kiszolgáltatottá teheti az Egyesült Államok erőit pont akkor, amikor Kínával való konfrontációra kellene készülnie. A nélkülözhetetlen feketelőport például Amerikában hosszú ideje egyetlen kis cég gyártotta, amelynek a gyára nemrég egy baleset miatt a levegőbe repült.

Hirdetés

Közel két évvel ezelőtt egy gyárban egy véletlenül keletkezett szikra akkora robbanást okozott, hogy az épület összes berendezése megsemmisült – idézte fel az esetet a The Wall Street Journal amerikai napilap cikkében.

A lap szerint ezzel egyúttal elapadt egy olyan robbanóanyag egyetlen hazai forrása is, amelyre a védelmi minisztérium a lövedékek, aknavetőgránátok, tüzérségi lövedékek és Tomahawk rakéták gyártásához használ.

A gyár feketelőport állított elő, aminek nincs helyettesítője, és amit kis mennyiségben használnak a lőszerekben, hogy meggyújtsák az erősebb robbanóanyagokat. A 2021-es robbanásban senki se halt meg, de az üzem továbbra sem kezdett el újra termelni, így nem is szállít sem a kereskedelmi partnereknek, sem pedig a Pentagon ügyfeleinek a kulcsfontosságú komponensből. Az ügyet ismerő amerikai tisztviselők szerint a védelmi ipari vállalkozásoknak addig a feketelőporból felhalmozott készletekhez kell hozzányúlniuk.

Hirdetés

A Wall Street Journal cikkéből kiderül, az USA a hidegháború végével csökkentette a védelmi kiadásait, és igyekezett racionalizálni hazai ipari bázisát, ami hatással volt a katonai beszállítók piacára is.

Az elmúlt három évtizedben a merevszárnyú repülőgépek beszállítóinak száma az Egyesült Államokban nyolcról háromra csökkent. Ugyanebben az időszakban a nagy hajógyártók száma nyolcról kettőre csökkent, és ma már csak három amerikai vállalat szállítja a Pentagon rakétakészletének több mint 90 százalékát.

A Pentagon fő fegyverzetszállítói az 1990-es években még egy tucatnyian voltak, ma viszont már csak öt kiemelt partnerük van, amelyek jellemzően a nagyobb fegyverprogramokra pályáznak. Az alacsonyabb szintű beszállítók körében is hasonló csökkenés ment végbe.

Összességében a védelmi ipari bázis 2021-re 55 000 szállítóra zsugorodott, szemben a 2016-os 69 000 szállítóval.

Előfordul, hogy egy-egy védelmi cég egyedüli gyártója létfontosságú komponenseknek, így egyetlen baleset leállíthatja a termelést.

A napilap értesülései szerint az amerikai katonai tisztviselők, védelmi szakértők és kongresszusi munkatársak szerint ez napjainkban egyre nagyobb problémát jelent az Egyesült Államok számára, akár az Ukrajnának szánt fegyverek és lőszerek szállításáról van szó, akár a tartalékok feltöltéséről a célból, hogy felkészüljenek a Kínával való esetleges konfrontációra a nagyhatalmi verseny új korszakában.

Miután hónapokig szállítottak Ukrajnának Stingert, tüzérségi ütegeket, páncéltörő rendszereket és tüzérségi lőszert, mind az Egyesült Államokban, mind a NATO-tagoknál alacsonyak a készletek – írta a Wall Street Journal.

„El tudják képzelni, mi történne ezekkel az ellátási láncokkal, ha az USA vagy a NATO tényleges aktív háborús helyzetben lenne?” 

– mondta Jeff Rhoads, a Purdue Egyetem védelmi kutatásokkal foglalkozó Purdue Institute for National Security ügyvezető igazgatója. „Nagyon gyorsan bajba kerülhetnének” – tette hozzá.

De nem csak a beszállítók fogyatkozása jelent problémát.

Tavaly év végén a védelmi minisztérium 27 olyan kritikus fontosságú vegyi anyagot azonosított, amelyet az Egyesült Államokban nem állítanak elő, és amelyeket Amerika ellenfelének tartott országoktól szereznek, például Oroszországból, vagy Kínából.

Ezért a Pentagon több mint 207 millió dollárt tervez költeni arra, hogy ezen anyagok előállítását minél hamarabb visszahozzák az Egyesült Államokba.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.