Katonai tiszteletadás mellett temették el Viktor Nabozsnijt Ungváron. Fotó: Ungvári Városi Tanács
A 44 éves ukrán katona a fronton szerzett sérüléseibe halt bele. Július 11-én Ungváron, a Dicsőség Dombján temették el, családja és bajtársai jelenlétében. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Július 11-én Ungváron végső búcsút vettek a 44 éves Viktor Nabozsnij védőtől. A férfi súlyos harci sérülést követően halt meg.

Hirdetés

Erről az Ungvári Városi Tanács honlapján számoltak be.

2025. július 11-én Ungváron katonai tiszteletadás mellett végső búcsút vettek Viktor Olekszandrovics Nabozsnij 44 éves ukrán katonától, aki 2025. július 6-án halt meg súlyos harci sérülése következtében.

Az ungvári katona a 4051-es számú katonai egység pilóta nélküli csapásmérő részlegének kezelőjeként szolgált.

Viktor Nabozsnij az oroszországi Tyumeny városában született, iskoláit a Luhanszk megyei Rovenkiben végezte. Később Kijevben dolgozott, majd Ungvárra költözött, ahol megismerkedett feleségével és családot alapított.

Hirdetés

A búcsúztatásra az ungvári Függetlenség (Nyezalezsnosztyi) sétányon került sor, ahol jelen voltak családtagjai, barátai, bajtársai, a város vezetői, valamint helyi lakosok is. A Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának, Olekszandr Szirszkij tábornoknak a nevében felolvasták az elismerő emléklapot, amely a katona önfeláldozó szolgálatát méltatta.

A gyászszertartást követően a résztvevők gyászmenetben kísérték utolsó útjára a hőst a Dicsőség Dombjáig, ahol teljes katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra.

Viktor Nabozsnij katonát felesége, lánya, fia és édesanyja várta otthon.

Hirdetés

A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!