Ungváron végső búcsút Olekszij Kobec 51 éves védőtől. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Ungváron végső búcsút Olekszij Kobec 51 éves védőtől. Fotó: Ungvári Városi Tanács
 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Kárpátalján április 18-án végső búcsút vettek az elesett ungvári védőtől, az 51 éves Olekszij Kobectől.

Hirdetés

A szomorú hírről az Ungvári Városi Tanács Facebook-oldalán számoltak be.

Olekszij Kobec 1972. május 18-án született, Ungváron élt. Szakoktatásban részesült és egy vállalkozásnál dolgozott - írták. 

Feleségével négy gyermeket neveltek fel. 2023-ban mozgósították Ukrajna védelmére. 

2024. április 3-án, Zaporizzsjai területen harci feladat végrehajtása közben halt meg

 - áll a közleményben.

Az ungvári katona temetési szertartására a Narodna téren került sor. A honvéd családja, barátai, katonák, polgárok és városi tisztviselők jöttek el, hogy elbúcsúzzanak tőle. 

A szertartáson felolvasták Olekszandr Szirszkij, Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnokának emléklevelét, melyben mély háláját fejezte ki a fegyveres erőkben végzett áldozatos szolgálatáért. 

Olekszij Kobecet a Dicsőség-hegyen temették el - tették hozzá.

Őszinte részvétünk a családnak és a hozzátartozóknak!

 

Kárpátaljai veszteségek

Korábban hírt adtunk róla, hogy a beregszászi járási Veliki Komjati (Nagykomját) község lakója, a 49 éves Mihajlo Mehes elesett az orosz-ukrán háborúban.  Mihajlo Mehes géppuskás április 11-én a Szumi terület Sosztkai járásában található Marcsicsina Buda falu közelében vesztette életét, amikor egy ismeretlen robbanószerkezet felrobbantotta szolgálati autóját.

Április 14-én a técsői járási Kraszna (Tarackraszna) községben végső búcsút vettek az elesett kárpátaljai védőtől, a 39 éves Vaszil Szkripniktól.  A védő búcsúztatására a Kraszna községben található Nagyboldogasszony templomban került sor. Rokonok, barátok, katonák, kormánytisztviselők és a közösség tagjai jöttek el, hogy végső búcsút vegyenek Vaszil Szkripnik katonától. A kárpátaljai védő 2022. május 18-án halt meg a luhanszki szektorban. A család közel két évig kereste az elhunyt holttestét.

Hirdetés

Megerősítést nyert Ivan Hecko védő halála, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett a harctéren. A Huszti járásban található Kovácsrét (Kusnyica) község lakosa, Ivan Dmitrovics Hecko tüzérségi támadás során szerzett súlyos sérülések következtében életét vesztette.  Ivan Hecko a hegyi rohamzászlóalj katonájaként védte Ukrajna függetlenségét. A kárpátaljai katona 2024. április 03-án a Zaporizzsjai területen, Prijutne falu közelében tüzérségi támadás következtében életveszélyes sérülések szenvedett.

A técsői járási Csumalovo (Csománfalva) falu lakosa, a 35 éves Vitalij Ljah elesett az orosz-ukrán háborúban. A kárpátaljai férfit 2022. július 18-án mozgósították az Ukrán Fegyveres Erőkhöz. Katonai szolgálata során tekintélyt élvezett kollégái körében. A harci bevetések során tanúsított bátorságáért és hősiességéért Vitalij Ljah az Aranykereszt kitüntetést kapta. 

Újabb fiatal kárpátaljai katona a harcmezőn. Mihajlo Budul 2024. április 3-án halt meg a Zaporizzsjai területen található Prijutne falu közelében tüzérségi ágyúzás következtében.

Kárpátalján április 10-én utolsó útjára kísérték a háborúban elesett 41 éves Milan Babila törzsőrmestert.  A temetési szertartásra Ungváron, a Narodna téren került sor, majd a Dicsőség hegyen helyezték végső nyugalomra. Az elhunytat felesége, lánya és fia várta otthon

Az orosz-ukrán háború újabb kárpátaljai katona életét követelte. A Munkácsi járásban található Beregrákos község lakója, a 31 éves Viktor Mikita elesett a harcokban. Viktor Mikita 1992. augusztus 27-én született a Munkácsi járásban található Beregrákos (Rakosino) községben. A kárpátaljai katona 2024. március 30-án halt meg a Donyecki területen található Csasziv Jar falu közelében.

Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette Jurij Holovcsak, Szmerekova (Szemerekő) község lakosa.  Holovcsak Jurij Romanovics, Szmerekova (Szemerekő) község lakosa 1995. március 31-én született. Az A3029 katonai egység rohamosztagának katonája 2024. március 26-án, Bahmut térségében vesztette életét.

Március 20-án Ungváron végső búcsút vettek az orosz-ukrán háborúban elesett 47 éves Mihajlo Kozak őrmestertől.  A kárpátaljai katona önként jelentkezett Ukrajna védelmére a teljes körű invázió kezdetén.  2024. március 11-én harci feladat teljesítése közben halt meg. Mindvégig hű maradt katonai esküjéhez.

A beregszászi járási Vitalij Csonka meghalt a háborúban. A kárpátaljai katonát eltűntként tartották nyilván. 2023. június 8-án a Zaporizzsjai terület Mala Tokmacska faluja melletti állások tüzérségi ágyúzása során eltűnt az 1974-es születésű Vitalij Csonka. Az eltűnt katonát 2024. március 15-én azonosították és igazolták halálát. 

Március 18-án Ungváron végső búcsút vettek az orosz-ukrán háborúban elesett 31 éves kárpátaljai védőt, Szerhij Nyesztyerenkót. Az orosz-ukrán háborúban elesett 31 éves Szerhij Nyesztyerenko temetésére a Narodna téren került sor. 

Hirdetés

A Huszti járásban található Bilke község lakója, az 58 éves Jurij Pitra meghalt a háborúban. A kárpátaljai katonát Oroszország teljes körű inváziójának első napjaiban mozgósították az Ukrán Fegyveres Erőkhöz .A férfi március 8-án egy kijevi kórházban halt meg az előző nap szerzett szilánkos sérülés következtében.


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek