Rakétákkal és drónokkal indított nagyszabású légitámadást hétfőn hajnalban ukrán területek ellen, több hullámban Oroszország – közölték az ukrán hatóságok. Kijev szerint az orosz hadsereg TU-95-ös nagy hatótávolságú bombázó repülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetett a támadások során.
Kijevben legalább hét robbanás történt, a támadás miatt a fővárosban részben szünetel az áram- és vízellátás
– jelentette be Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon.
Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője ugyancsak a Telegramon a fővárost támadó tíz drón megsemmisítéséről számolt be.
Zsitomir, Hmelnyickij, Ternopil és Lviv régiókból is légitámadást jelentettek.
Az ukrán légierő közlése szerint az orosz hadsereg 11 Tu-95-ös nagy hatótávolságú bombázó repülőgépet vetett be, Kinzsal hiperszonikus rakétával is támadták Ukrajnát, és a Fekete-tenger felől is bombáztak ukrán területeket.
Az első jelentések nem számoltak be a két hullámban lezajlott légitámadás okozta károkról, és halálos áldozatokat sem említettek.
Viszont az Ukrajna északnyugati részén fekvő Volinyi, a keleti Dnyipropetrovszki és a déli Zaporizzsjai területről egy-egy halottat jelentettek.
A hétfői támadáshullám feltehetően ismét elsősorban Ukrajna energiahálózatát célozta. Az Ukrenergo állami energiaszolgáltató vészleállásokat rendelt el. A légiriadó helyi idő szerint a kora reggeli órákban még érvényben volt - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.