Aggodalmát fejezte ki az ukrajnai háború eszkalációja miatt António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn a világszervezet közgyűlésén New Yorkban.
„Az ukrán népnek temérdek szenvedést okoz az orosz invázió, melynek alapvető globális következménye is vannak” – jelentette ki a világszervezet vezető diplomatája. „Attól tartok, a világ nem alva járva, hanem tágra nyílt szemekkel botorkál bele egy nagyobb háborúba”
– hangsúlyozta Guterres.
Mint mondta,
csaknem egy évvel az ukrajnai orosz invázió kezdetét követően a béke kilátásai egyre kisebbek, miközben a konfliktus további elmérgesedésének esélye nő.
Hozzátette: évtizedek óta nem volt ilyen nagy egy atomháború veszélye, amely véletlenül vagy akár szándékosan is kitörhet.
„A világnak békére van szüksége Ukrajnában”
– szögezte le Guterres, közölte az MTI.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.