Oroszország meg fogja semmisíteni a nemzetközi diplomáciát – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén videóüzenet útján felszólalva.
Úgy fogalmazott, hogy „Oroszország képviselői által az ENSZ BT az erőszak zónájává vált. Csak idő kérdése, míg Moszkva megsemmisíti az utolsó, még működő nemzetközi szervezetet is” – hangoztatta.
Az orosz erők által ellenőrzött ukrajnai térségek elcsatolása azt jelentené, hogy „nincs többé miről tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel” – jelentette ki Zelenszkij.
Hangsúlyozta, hogy az Oroszországhoz való csatolásról szóló népszavazásokon voksolókat „pisztollyal kényszerítették”, az eredmények pedig „már előre megvoltak”.
Zelenszkij újabb szankciókat is szorgalmazott Moszkvával szemben, illetve Oroszország kizárását követelte az ENSZ-ből és a nemzetközi szervezetekből.
A BT ülésének kezdetén Rosemary DiCarlo ENSZ-főtitkárhelyettes megismételte, hogy a világszervezet kiáll Ukrajna függetlensége és a nemzetközileg elismert határok által meghatározott területi egysége mellett.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.