Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak, a halálos áldozatok mintegy 90 százaléka robbanásokban vesztette életét – jelentette be kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.
A szervezet legutóbb február 12-én tette közzé a hivatalosan ismert halálos áldozatok számát, amely akkor 7199 volt.
A főbiztosi hivatal – amelynek több tucat megfigyelője tartózkodik Ukrajnában – leszögezte: a valódi számok vélhetően sokkal magasabbak, hozzátéve, hogy jelenleg is ellenőrzik a hozzájuk érkező újabb adatokat.
„Ez az adat csupán a jéghegy csúcsa”
– szögezte le közleményben Volker Türk, a világszervezet emberi jogi főbiztosa.
Matilda Bogner, az hivatal ukrajnai misszióvezetője azt mondta, akár több ezerrel lehet magasabb a halottak valódi száma, hozzátéve, hogy sok halálos áldozatot, zömüket a dél-ukrajnai, jelenleg orosz megszállás alatt álló Mariupolban még nem vettek nyilvántartásba.
A mintegy 450 ezres várost a három hónapon át tartó orosz ostrom csaknem teljesen megsemmisítette. Oroszország tagadja, hogy szándékosan intézne támadást civilek ellen.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.