Január 27-én éjszaka az orosz hadsereg csapást mért Odesszára. Andrij Liszak, a városi katonai közigazgatás vezetője beszámolója szerint három ember szenvedett sérüléseket, valamint súlyos károk jelentkeztek több épületben.
Elmondása szerint a támadások következtében több többlakásos lakóépület és magánház megrongálódott, valamint tüzek keletkeztek. Emellett megsérült a városközpontban található templom épülete és egy óvoda is.
„A katasztrófavédelem munkatársai több embert mentettek ki a lezárt helyiségekből, köztük egy gyermeket is. Sok lakost evakuáltak” – mondta a tisztviselő. Hangsúlyozta, hogy a legkritikusabb helyzet a Hadzsibej kerület egyik helyszínén alakult ki, ahol egy lakóépület egy része megsemmisült.
„Előzetes információk szerint emberek lehetnek a romok alatt. A kutató-mentő munkálatok egy percre sem állnak le. A helyszíneken minden sürgősségi szolgálat és operatív törzs dolgozik. Az információk pontosítása folyamatban van” – tette hozzá Liszak - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.