Katonai nyilvántartásba vétel Ukrajnában. Fotó: Unian
Katonai nyilvántartásba vétel Ukrajnában. Fotó: Unian
 / Közélet

A kormány a Védelmi Minisztérium kezdeményezésére határozatot fogadott el a katonai szolgálatra kötelezettek automatikus katonai regisztrációjáról – számolt be az rbc.ua csütörtökön a Védelmi Minisztérium Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a változások értelmében a 17 éves férfiaknak nem kell megjelenniük a területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK) TCC-n és a katonaorvosi bizottság előtt, amelyre évente január 1-jétől július 31-ig kerül sor. A Rezerv+ alkalmazáson keresztül távolról is nyilvántartásba vétethetik magukat a sorkötelessek, hadkötelsek és tartalékosok elektronikus fiókjában.

A 25 és 60 év közötti személyeket, akik jogalap nélkül nem szerepelnek a katonai nyilvántartásban, automatikusan regisztrálják. Ezenkívül automatizálni fogják a tartalékállományban lévők törlését a katonai nyilvántartásból, amikor elérik a megfelelő korhatárt.

Az állami szervek, a helyi önkormányzatok, a vállalatok és intézmények vezetőinek a korhatár betöltésétől számított 7 napon belül bejegyzést kell tenniük az alkalmazottaik személyes katonai nyilvántartási okmányába.

„A katonai nyilvántartás automatizálása egy újabb lépés egy modern elektronikus TCK létrehozása felé”

– mondta Artem Romanyukov, a Védelmi Minisztérium digitális átalakítási főosztályának vezetője. Szerinte a digitális eszközök megszüntetik a bürokráciát, csökkentik a TCK terheit, és hatékonyabbá teszik a rendszert. Hozzátette, hogy a nyilvántartásba vétel és az onnan való törlés kényelmesebbé és átláthatóbbá válik az állampolgárok számára - közölte a karpat.in.ua.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.