Viktor Ljasko egészségügyi miniszter
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter
 / Közélet

A nagy horderejű botrány után Ukrajnában aktívan foglalkoznak a kérdéses fogyatékosság eseteivel, az eltelt idő alatt csaknem 200 ember vesztette el a rokkantsági státuszát – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az ukrán televízió szombat esti adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

Hirdetés

A jelentés szerint a miniszter elmondta: „A rendvédelmi szervek már több mint 2000 ügyet adtak át nekünk (a megkérdőjelezhető fogyatékosságról – a szerk.). Csaknem ezret már mérlegeltünk, 188 ember rokkantságát már töröltük, 388-at pedig szakértői intézetünkbe küldtünk felülvizsgálatra. Ez azt mutatja, hogy előbb-utóbb minden kiderül.”

2024 őszét a korrupció jellemezte az orvosi és szociális szakértői bizottságokban (MSZEK). Mindenekelőtt Tetyana Krupa, az MSZEK Hmelnickij megyei központjának vezetője volt érintett a csalásokban a fiktív diagnózisokat illetően. A házkutatások során közel 6 millió dollárt találtak nála különböző pénznemekben.

Ez az epizód leleplezési hullámot váltott ki. Mint kiderült, Krupa mintegy ötven helyi ügyész II. kategóriás rokkantságát hagyta jóvá. Ennek fényében a Legfőbb Ügyészség országszerte nyomozást indított visszaélések miatt. Ismertté vált, hogy Ukrajnában minden huszadik ügyész rokkanttá nyilváníttatta magát - közölte a karpat.in.ua.

Hirdetés

 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.