Több mint hétezer civil életét követelte a tavaly február óta Ukrajnában zajló háború – közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi biztosának hivatala (OHCHR).
A regisztrált civil áldozatok többségét a nagy területre ható robbanófegyverek használata okozta, beleértve a nehéztüzérségből, rakétasorozat-vetőkből, és légicsapásokból származó tölteteket
– áll az OHCHR közleményében.
Az ENSZ jogvédő hivatala közölte, hogy
7031 civil halálát erősítette meg, de úgy véli, hogy a tényleges áldozatok száma „jóval magasabb”, mivel számos jelentés megerősítése még várat magára, az intenzív harcok helyszínéül szolgáló területek megközelíthetetlensége miatt.
Korábban hírt adtunk róla, hogy Ukrán közlés szerint harmincötre emelkedett az ukrajnai Dnyipro ellen elkövetett légicsapás halálos áldozatainak száma, a halottak között két gyerek is van. A város polgármestere jelezte: nem valószínű, hogy lesznek még túlélők, ezért az áldozatok száma akár a duplájára is emelkedhet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke