Vasárnap újra megnyíltak az iskolák Szíria-szerte
Vasárnap újra megnyíltak az iskolák Szíria-szerte
 / Közélet

Az új szíriai vezetés vasárnap elrendelte az iskolák újbóli megnyitását a normális élethez való visszatérés jeleként. Az ország újjáépítésének megkezdése érdekében az ENSZ szíriai megbízottja a Szíriával szembeni nyugati szankciók gyors megszüntetésére szólított fel.

Az illetékesek közlése szerint az ország legtöbb iskoláját megnyitották vasárnap, ami a számos arab országban az első munkanap.

Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja Damaszkuszban vasárnap a Szíriával szembeni nyugati szankciók gyors megszüntetésére szólított fel, hogy mielőbb megkezdődhessen az ország újjáépítése.

„Remélhetőleg gyorsan véget érnek a szankciók, és így valóban elkezdődhet az összefogás a szíriai újjáépítéshez”

– mondta.

A nyugati szankciókat azt követően vezették be Szíriával szemben, hogy Bassár el-Aszad 2011-ben brutálisan lépett fel a békés kormányellenes demonstrációk ellen, s a tüntetések polgárháborúvá fajultak.

Pedersen Damaszkuszban az Aszad hatalmát felváltó, Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális iszlamista csoport vezette új ideiglenes kormány tisztviselőivel találkozott.

Washingtoni illetékesek jelezték, hogy a Biden-kormányzat a HTS terrorista minősítésének megszüntetését fontolgatja.

A hétvégén Blinken részt vett egy jordániai rendkívüli találkozón, ahol közlése szerint megszerezte az Arab Liga 12 külügyminiszterének, Törökországnak, valamint az Európai Unió és az ENSZ vezető tisztviselőinek támogatását Szíria új vezetésével kapcsolatban.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy az új kormánynak tiszteletben kell tartania a kisebbségek és a nők jogait, meg kell akadályoznia, hogy a terrorcsoportok megerősödjenek, biztosítania kell, hogy a humanitárius segélyek eljussanak a rászorulókhoz, valamint biztonságba kell helyeznie és meg kell semmisítenie az Aszad-korszakból megmaradt összes vegyi fegyvert.

Blinken megígérte, hogy az Egyesült Államok elismeri és támogatja az új kormányt, ha betartja ezeket az elveket.

Szíria ideiglenes kormánya márciusig fog kormányozni, de még nem tette egyértelművé, hogy hogyan adja majd át a helyét egy új, állandó kormányzatnak - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.