Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár

MTI

 / Közélet

A NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre - jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott szerda esti sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Emlékeztetett, hogy a NATO már évek óta jelen van a térségben az ENSZ támogatta békefenntartó KFOR-missziójával, amely pártatlan tevékenységet végez. A haderő megerősítésére egyebek között azért volt szükség, mert májusban megtámadták egyes egységeiket.

Stoltenberg a feszültségek csökkentésére, továbbá arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az eszkalációhoz vezető cselekedetektől és nyilatkozatoktól.

"Határozottan úgy véljük, hogy az egyetlen előremutató út a párbeszéd, az Európai Unió által közvetített párbeszéd, amelyet a NATO határozottan támogat"

 - jelentette ki Stoltenberg, reményének adva hangot, hogy Szerbia ebben konstruktív módon részt vesz majd.

Aleksander Vucic beszédében aggodalmát fejezte ki az észak-koszovói helyzet miatt, rámutatva, hogy Szerbia számára a kérdés immáron nem politikai, hanem biztonsági üggyé vált. Mint mondta, a májusi incidens - véleménye szerint - a pristinai hatóságok felelőtlen hozzáállása miatt történt. 

Aggályát fejezte ki amiatt is, hogy az ügyben nem folyik érdemi nyomozás, miközben "megalapozatlan és önkényes letartóztatások történtek szerbek ellen".

Hangsúlyozta, hogy Szerbia jó kapcsolatot tart fent a KFOR-csapatokkal, de felhívta a figyelmet arra, hogy a hadtestnek gondoskodnia kellene a helyi szerbek biztonságáról is.

Vucic arról biztosított mindenkit, hogy kormánya szeretné fenntartani a békét és a stabilitást, továbbá a felelősségteljes - bizalmon és őszinteségen alapuló - kapcsolatát a NATO-val.

Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a KFOR katonáira is rátámadtak.


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.