A fenntartható fejlődési célok iránti nemzetközi elkötelezettség megújításával zárult az ENSZ negyedik fejlesztésfinanszírozási konferenciája a dél-spanyolországi Sevillában csütörtökön.
"Mindössze négy nappal ezelőtt nyitottuk meg ezt a konferenciát azzal a világos meggyőződéssel, hogy itt az ideje cselekedni. Ma valami még értékesebbel zárjuk ezt az eseményt: eredményekkel, a kollektív munka gyümölcsével, egymás kölcsönös meghallgatásával és közös elkötelezettséggel a nemzetközi fejlesztési finanszírozás megújításában és a fenntartható fejlődési célok új lendületének megteremtésében" - fogalmazott záróbeszédében a házigazda Spanyolország miniszterelnöke.
Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy az esemény "életben tartotta az együttműködés lángját" azokkal szemben, akik el akarják oltani, és kiemelte, hogy a találkozók rávilágítottak arra, mi nem működik, és utat nyitottak a leginkább rászorulók elérését célzó megoldások előtt.
A konferencián elfogadták a Sevillai kötelezettségvállalás nevet viselő dokumentumot, amely több mint 100 kezdeményezést tartalmaz az adósságenyhítés, a fejlesztési finanszírozás módjának megváltoztatása és az azokat elősegítő nemzetközi architektúra javítása érdekében egy olyan ütemterv mellett, amellyel megpróbálják betölteni a célok eléréséhez szükséges 4000 milliárd dolláros hiányt.
Az aláíró országok megállapodtak abban, hogy ambiciózus reformokat és intézkedéseket hajtanak végre a finanszírozási hiány megszüntetése és a költségvetési mozgástér növelése érdekében, továbbá hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a globális gazdasági kormányzás befogadóbbá és méltányosabbá váljon.
A dokumentumban felhívást tesznek az egyenlőtlenségek elleni küzdelemre, a nemek közötti egyenlőség elérésére, a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére, valamint emberi jogaik és alapvető szabadságaik teljes és egyenlő élvezetére.
A szövegben kitérnek arra, hogy "elmaradásban vagyunk az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és az elsivatagosodás elleni küzdelemben", és "nagyobb ambícióra" szólítanak fel az éghajlatvédelmi fellépésben.
A tanácskozáson megállapodtak egy cselekvési platform létrehozásáról is, amelynek feladata biztosítani, hogy a kötelezettségvállalások konkrét projektekké váljanak és megvalósuljanak.
"Ez a platform magában foglal egy szövetséget az országok költségvetési feszültségének enyhítésére válság idején, intézkedéseket a devizakockázatok kezelésére, valamint szolidaritási adó bevezetését a magán- és luxusrepülésekre a fenntartható fejlődés új forrásainak előteremtése érdekében" - emelte ki Amina Mohammed, az ENSZ főtitkárhelyettese a konferencia záró sajtótájékoztatóján.
Az esemény plenáris ülésein huszonöt államfő, nyolc alelnök és tizenöt kormányfő szólalt fel, de például az Egyesült Államok nem képviseltette magát.
A civil társadalom a csalódottságának adott hangot, amiért a konferencia eredményei elmaradnak várakozásaiktól, és hiányolták az ambíciót, hogy "valóban konkrét, megvalósítható és az emberek számára létfontosságú változást jelentő intézkedéseket hozzanak".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.