2026. január 2–4. között került megrendezésre a sátoraljaújhelyi családi hétvége, amelyen nagycsaládos gyermekek és szüleik vettek részt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületétől, összesen kétszázötvenen. Az esemény célja a közösség erősítése, a közös élmények megélése, valamint a testi és lelki feltöltődés volt.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, amelyet ízletes vacsora követett. Az est hangulatát borkóstoló tette teljessé, majd a nap táncházzal zárult, ahol a résztvevők felszabadultan, jókedvűen kapcsolódhattak egymáshoz.
A szombati nap a közösségi együttlét és az aktív kikapcsolódás jegyében telt. A kiadós reggelit követően kézműves foglalkozások és sportprogramok várták a családokat, amelyek minden korosztály számára tartalmas elfoglaltságot biztosítottak. A nap lelki csúcspontját az ökumenikus alkalom jelentette, amelyet Balogh Attila lelkipásztor vezetett, majd szentmisén is részt vehettünk, amelyet Michael Duffy missziós pap vezetett. Az esti órákban a Csongor és Tünde című előadás nyújtott felejthetetlen élményt, sok örömmel és nevetéssel.
Vasárnap a reggeli után közös kirándulásra került sor az Összetartozás Hídjához, ahol a résztvevők megcsodálhatták a Zemplén lenyűgöző természeti szépségét, és együtt élhették meg az összetartozás gondolatát. Az ebédet követően a családok hazaindultak, ki busszal, ki saját járművel.
Hálás szívvel mondunk köszönetet ezért az áldott, élményekben gazdag hétvégéért, amely megerősítette közösségünket, és maradandó emlékeket adott mindannyiunk számára.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy meghívtak minket idén is erre a különleges alkalomra!
Balázs Erika
résztvevő
Az alábbiakban a résztvevők visszajelzéseit olvashatják:
- „Nagyon szépen köszönjük a Magyar Kormánynak a támogatást, a Rákóczi Szövetségnek és a KMNE-nek pedig a hétvége programjait és szervezését.”
- „Köszönettel tartozunk az odaadó munkáért, amit értünk tesztek, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodjon a családunk. Isten áldja az életeteket!”
- „Hálásan köszönjük ezt a csodás hétvégét! Köszönjük hogy itt lehettünk!”
- „Nagyon szépen köszönjük ezt a gyönyörű hétvégét, a lehetőséget! Óriási élmény és feltöltődés volt számunkra!”
- „Szeretném megköszönni én is még egyszer a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a fantasztikus hétvégén! Számunkra ez volt az első ilyen jellegű nagycsaládos alkalom, de bízom benne, hogy nem az utolsó! Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian!”
- „Mindent köszönünk! Örök élmény marad!”
-kmne-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.