Antonio Tajani olasz külügyminiszter
Antonio Tajani olasz külügyminiszter

MTI

 / Közélet

"Ukrajnával vagyunk, feltételek nélkül, de nem állunk háborúban Oroszországgal" - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter a Corriere della Sera című napilapban megjelent interjúban pénteken azt indokolva, miért utasítja el, hogy Ukrajna orosz területen használja a Nyugattól kapott fegyvereket.

Hirdetés

Antonio Tajani kijelentette, hogy Olaszország katonai, politikai és humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának.

Emlékeztetett, hogy kilenc fegyverszállítmányt küldtek, ezenkívül Róma a felek közötti békekonferencián dolgozik, és 2025 júniusában újjáépítési konferenciát tervez rendezni.

"Ukrajnával vagyunk, feltételek nélkül (...), de nem állunk háborúban Oroszországgal. Mire adjunk felhatalmazást, Moszkva bombázására? És hol lennének ennek a határai?" 

- tette fel a kérdést Antonio Tajani.

Az olasz diplomácia vezetője Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő javaslatára reagált, aki szorgalmazta, hogy Ukrajna a nyugati országoktól szállított fegyvereket Oroszország területén használhassa.

Antonio Tajani ismételten nemet mondott erre az EU-tagországok külügyminisztereinek csütörtöki informális találkozóján.

Tajani kijelentette: nem érti, hogyan lehet megkérdőjelezni Róma álláspontját, amely teljes mértékben egyensúlyozott és felelősségteljes a háború első napjától.

Úgy vélte,

"komolynak kell maradni, propaganda nélkül, elkerülve, hogy a helyzet bármilyen módon súlyosbodjon".

Megjegyezte, hogy "Borrell a saját nevében beszél, és nem a tagállamok nevében, amelyeknek egyébként is eltérő a törvényhozásuk", másrészt Borrell távozás előtt álló főbiztos.

Antonio Tajani elmondta, hogy az EU külügy- és védelmi miniszterei támogatják az olasz kezdeményezést, miszerint az Aspides európai tengeri misszió keretén belül nyújtsanak védelmet a Delta Sounion görög kőolajszállítónak, amely a Vörös-tengeren a jemeni lázadó húszik támadása alatt van. Tajani célnak nevezte meg a környezeti katasztrófa elkerülését, amelyhez a hajó megrongálása vagy elsüllyedése vezethet.

A Corriere della Serának adott interjúban Antonio Tajani - aki a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt vezetője is - biztosra vette, hogy Olaszország jelentős szerephez jut a következő Európai Bizottságban. Azt is megerősítette, hogy az olasz kormány Raffaele Fittót, jelenlegi EU-ügyi és a gazdasági helyreállításért felelős minisztert jelöli biztosként, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusát.

Antonio Tajani reményét fejezte ki, hogy Raffaele Fittót a baloldali olasz ellenzék is támogatja, mivel Európában "számít, hogy a tagállamok megfelelő erővel bírjanak". Emlékeztetett arra, hogy a korábbi Európai Bizottság megalakulásakor, 2019-ben az olasz balközép biztosjelöltjét, Paolo Gentilonit a jobbközépet vezető Silvio Berlusconi, a FI korábbi elnöke is személyesen támogatta Brüsszelben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.