Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Mette Frederiksen dán miniszterelnök érkezését várja a római kormányfői hivatalban 205. március 11-én. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Mette Frederiksen dán miniszterelnök érkezését várja a római kormányfői hivatalban 205. március 11-én. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

MTI

 / Közélet

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn reggel, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét égették el a torinói muszlim közösség tagjai.

Tommaso Foti közleményben hangoztatta, hogy a Torinóban az iszlám böjti hónap végén tartott csoportos imádság "méltatlan előadásba torkollott: Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét elégették Allah akbar kiáltásokkal".

A miniszter szerint az ország intézményei elleni súlyos és erőszakos támadásról van szó, amelynek nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget mindazok, akik továbbra is befogadásra és toleranciára hivatkoznak. Foti hangsúlyozta, hogy az iszlám imán felszólalt az ellenzéki Demokrata Párt (PD) polgármestere, valamint a torinói szélsőbaloldali csoportok tagjai is jelen voltak.

Az északolasz város volt ipari negyede egyik szabadtéri helyszínén, a Parco Dorában vasárnap délután közel harminc ezren vettek részt a ramadán záróünnepségén, amelynek végén palesztinbarát tüntetést tartottak. Giorgia Melonié mellett az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a fényképét is elégették.

Róma után Torinóban épül az ország második engedélyezett mecsetje, amelyet a marokkói uralkodó finanszíroz.

A toszkánai Pratóban vasárnap a Szent Domonkosról elnevezett plébániatemplom egyik udvarán tartották a ramadán lezárását a helyi bengáli közösség kétszáz tagjával. Az imámok kértek helyszínt Giovanni Nerbini püspöktől, akinek választása a katolikus szertartásokra nem használt templomudvarra esett a kora reggeli órákban: "megfelelő helyszínt kerestem a muszlimok igényeit és saját tereink tiszteletét is figyelembe véve"- nyilatkozta a püspök, aki az ima végén az imámokkal megivott egy kávét a templom előtti téren egy presszó teraszán.

A textiliparáról ismert, több mint 196 ezer lakosú Pratóban él - tavaly decemberi adatok szerint - a lakosság arányához viszonyítva a legtöbb letelepedett bevándorló, majdnem ötvenezren.

A Milánóhoz tartozó Pioltello egyik nyolcosztályos általános iskolájában hétfőn oktatási szünetet tartanak arra hivatkozva, hogy a közel 1200 diák 43 százaléka muszlim.

Ez az egymást követő második év, hogy Pioltello iskolája a ramadán utolsó napján bezárja kapuit.

A 36 ezres településen tízezer muszlim él és dolgozik.

Nápolyban vasárnap és hétfőn a belváros legnagyobb terein tartanak imát a böjti hónap végén.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.