Elődeihez képest szerényebb temetési szertartást akar magának Ferenc pápa, aki a vele készített legújabb interjúkötetben XVI. Benedekkel való kapcsolatáról is részletesen beszélt az olasz ajtóban kedden közzétett részletek szerint.
Ferenc pápa kijelentette, XVI. Benedek temetése volt az utolsó, amelyen az egyházfőt nyitott koporsóban ravatalozták fel.
Szerényebb temetést akarok magamnak - hangoztatta.
Ferenc pápa Javier Martínez-Brocal spanyol újságírónak nyilatkozott, akinek az egyházfővel készített interjúkötete szerdán jelenik meg spanyol nyelven Ferenc pápa. Az utód címmel.
A pápa korábban többször beszélt arról, hogy pontos intézkedéseket hagyott hátra temetési szertartásával kapcsolatban, és elődeivel ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Vatikántól távolabbi, római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék örök nyugalomra.
Ferenc pápa az interjúkötetben elmondta, hogy XVI. Benedek pápa tavalyi temetését teljes mértékben a néhai egyházfő egykori személyi titkára, Georg Gänswein szervezte meg.
Georg Gänswein a német pápa temetésével egy időben publikálta Semmi más, csak az igazság című könyvét, amelyben Ferenc pápát is bírálta.
Ferenc pápa most úgy reagált, hogy Georg Gänswein időzítéséből hiányzott a "nemesség és az emberség".
Ami a korábban a Vatikánban visszavonultan élő nyugalmazott pápával, XVI. Benedekkel való kapcsolatát illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy az azonos nemű személyek közötti élettársi kapcsolatról vallott nézetei miatt egyes bíborosok "perbe akarták fogni", eretnekséggel vádolva őt, de "Ratzinger a védelmére kelt".
Ferenc pápa felidézte a Joseph Ratzinger bíborost pápává választó 2005-ös konklávét is: az első szavazási fordulókban a mostani pápa a második legszélesebb támogatást élvező jelöltnek bizonyult Ratzinger mögött.
Negyven szavazatot kaptam a száztizenötből, a rám adott voksokkal akarták "blokkolni" Ratzinger pápává választását, így nem tudta volna megszerezni a pápaválasztáshoz szükséges kétharmadot - emlékezett vissza Ferenc pápa.
"Nem akartak külföldi pápát" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a taktikázással a bíborosok egy csoportja egy harmadik jelöltet akart célba juttatni.
"Ratzinger az egyedüli volt, aki akkor pápa lehetett, mivel átmenetet biztosított II. János Pál után" - mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, elődje "nagy ellenállással" találta szembe magát a Vatikánban.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.