Olaf Scholz német kancellár
Olaf Scholz német kancellár

MTI

 / Közélet

Összefogásra és együttműködésre, az ország modernizációját szolgáló "Németország-paktum" kidolgozására kérte fel a demokratikus ellenzéki pártokat Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Hirdetés

Olaf Scholz az őszi parlamenti szezon hagyományosan legfontosabb eseményén, a jövő évi költségvetésnek a kancellári hivatal fejezetéről szóló vitájában kiemelte, hogy csaknem két éve dolgozó kormánya - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciója - komoly eredményeket ért el, a többi között sikerült ellátási gondok nélkül leválni az orosz energiaforrásokról, és meghonosítani az ügyek előmozdításának gyorsabb, "Németország-sebességű" módozatát. Ezt mutatja például, hogy naponta harminc labdarúgópályának megfelelő területen telepítenek napelemeket.

Azonban még így is a "kockázatkerülés, a csüggedés és a bürokrácia dzsungele" jellemző Németországra. "Az embereknek elegük van ebből az egy helyben járásból, és nekem is" - mondta az SPD-s politikus, aláhúzva, hogy "topogás helyett tempóra, kibekkelés helyett tettekre, civakodás helyett együttműködésre" van szükség.

A szövetségi kormány "össznemzeti erőfeszítést", új, az eddiginél intenzívebb közös munkát kér a demokratikus ellenzéki pártoktól, a 16 tartomány vezetésétől és az önkormányzatoktól. Az úgynevezett Németország-paktum keretében az állam működésének minden szintjén el kell érni, hogy a szabályozás korszerűbb, az ügyintézés, engedélyezés pedig gyorsabb legyen, és csökkenjen a bürokrácia - mondta a kancellár.

Hirdetés

Aláhúzta, hogy a szövetségi kormány már meg is tette az első lépéseket, a napokban előterjesztett javaslatai, az 50 adózási szabály megváltoztatásáról szóló úgynevezett növekedési esélyteremtési törvény tervezete és a 28 elemből álló bürokráciacsökkentő javaslat több tízmilliárd euróval mérsékli a vállalkozások terheit. Ez azonban még nem elég, a tartományokkal közösen az év végéig ki kell dolgozni és el kell indítani egy átfogó modernizációs programot, amely kiterjed a többi között a lakásépítési szabályokra, a közúti és vasúti fejlesztésekre, a vállalatalapítás egyszerűsítésére és a közigazgatás digitalizációjára - fejtette ki Olaf Scholz.

A kormányfő szólt a legnagyobb ellenzéki erőtől, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártól is. Mint mondta, a magát alternatívának kinevező párt politikája valójában nem egy lehetséges fejlődési utat jelent, hanem az utóbbi évtizedekben elért eredmények felszámolását, "a jólét lerombolását" és az Európai Unió "visszaépítését".


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.