Budapestre látogatott Kárpátalja kormányzója
Budapestre, az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjába látogatott Kárpátalja kormányzója
Budapestre, az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjába látogatott Kárpátalja kormányzója
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Viktor Mikita a menekültekkel és segítőikkel szervezett találkozón köszönetet mondott az ide érkezők és az otthon maradottak támogatásáért is – közölte Kis Boáz az Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense.

Hirdetés

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának meghívására április 12-én Budapestre látogatott Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója. Látogatásának egyik fő célja volt, hogy megismerje mind a Segélyszervezet háború kezdete óta ötszázezer embert megsegítő ukrajnai segélyprogram mögötti koordinációt, mind a Magyarországra menekülőket segítő munkát.

Az ukrán vezető először a Segélyszervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjába látogatott, ahol a frontvonal közeléből és a megszállt területekről érkező menekültekkel, illetve az őket segítő munkatársakkal is találkozott. Viktor Mikita a Segélyszervezet országos központjában is külön látogatást tett, így személyesen találkozva a Segélyszervezet humanitárius programjának központi koordinációjában résztvevő munkatársakkal.

A Kárpátalja megyei adminisztráció vezetőjével a háború kezdete óta rendszeresek az egyeztetések a Segélyszervezet ukrajnai segélyprogramja kapcsán. Az első találkozóra a háború kitörését követő első napokban, a legutóbbira pedig egy hónapja került sor, Ungváron.  

Hirdetés

Viktor Mikita budapesti látogatásán köszönetet mondott a Segélyszervezet munkatársainak az elmúlt két évben végzett munkáért. Ahogy fogalmazott: összesen nincs annyi ujja a kezén és a lábán, ahány sikeres humanitárius segélyakció van a hátuk mögött. A kormányzó kiemelte, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet a legnagyobb szervezet, akitől a legtöbb segítség érkezett Kárpátaljára. Azért jöttek, hogy megköszönve az eddigi támogatást a folytatásról beszéljenek, mivel a helyzet folyamatosan változik, amihez alkalmazkodni kell. Lehel László a szoros, stratégiai együttműködést méltatta, mely nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a Segélyszervezet a legnehezebb időszakokban és helyszíneken is töretlenül tudta folytatni és fejleszteni humanitárius segítségnyújtást Ukrajna szerte. A Segélyszervezet vezetője kiemelte: A példátlan hazai és nemzetközi összefogásnak köszönhetően mára több mint fél millió embernek nyújtott Segítséget, mely ezt a segélyprogramot Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segélyprogramjává emeli.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szerepvállalása az ukrajnai háborús válságban

A 2022. február 24-én kitört orosz-ukrán háború bajbajutottjait segítő segélyprogram az Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása, amely mindezidáig 513 ezer bajbajutottat segített összesen 13,5 milliárd forint értékben. Míg Ukrajna középső és nyugati részén a belső menekültek hosszú távú támogatása, addig a frontvonalhoz közel eső területeken továbbra is a túléléshez szükséges azonnali segítség van a Segélyszervezet munkájának fókuszában. Azokon a területeken pedig, ahol a front korábban vonult át, már a helyreállításban vállalnak szerepet az ökumenikusok. Az Ukrajna szerte 22 ukrajnai megyét érintő, nemzetközi jelentőségű segélyprogramot a beregszászi állandó irodája mellett a Lvivben, Kijevben és Dnyiproban létrehozott humanitárius irodáin keresztül valósítja meg a magyar segélyszervezet. Emellett kiemelt figyelmet fordít a Magyarországra érkező menekültek megsegítésére is: A Budapest belvárosában található Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában segélyáruval, készpénzes támogatással, szálláskereséssel, pszichoszociális segítséggel és különböző, integrációt segítő és közösségi programokkal támogatja azokat az ukrajnaiakat, akik hazánkban találtak menedéket.

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek