Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t, s amíg ezt nem vonják vissza, addig a magyar kormány "nagyon nehezen" tárgyal további áldozatokat kívánó szankciókról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stockholmban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésének szünetében hangsúlyozta: felháborító, hogy miközben Magyarország részt vesz abban a programban, amelynek keretében a blokk havonta másfél milliárd euróval támogatja Ukrajna működését, az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség nemrég "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte az OTP Csoportot, amiért a pénzintézet továbbra is jelen van Oroszországban.
"Ez elképesztő, ez felháborító, ez botrányos"
- mondta.
"Az OTP Magyarország legnagyobb bankja. Az OTP semmifajta nemzetközi jogszabályt nem sértett meg. Az OTP működése teljes mértékben megfelel mindenfajta elvárásnak és jogszabálynak. Ehhez képest a bank felhelyezése Ukrajnában a háború nemzetközi szponzorainak listájára elfogadhatatlan és botrányos" - emelte ki a miniszter.
"Ezért ma világossá tettem, hogy addig mi nagyon nehezen megyünk bele egyáltalán tárgyalásokba is a tizenegyedik szankciós csomagról, nagyon nehezen tárgyalunk további áldozatokat kívánó gazdasági korlátozó intézkedésekről, amíg az OTP ezen a bizonyos ukrán listán rajta van"
- közölte.
"Elfogadhatatlan, még egyszer mondom, botrányos, és követeljük az ukránoktól, hogy vegyék le az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról"
- tette hozzá.
Szijjártó Péter a háború okozta élelmezési válságra is kitért, és aláhúzta, hogy a közép-európai államok az afrikai és közel-keleti országok ellátásának céljából úgynevezett szolidaritási útvonalakat nyitottak az ukrán gabona számára.
"Ehhez képest ennek a gabonának egy jelentős része Közép-Európában maradt, ahol példátlanul súlyos gondokat okoz a gazdálkodóknak, a gazdáknak"
- jelentette ki.
"Az Európai Bizottságnak kutya kötelessége ebben a helyzetben intézkedni annak érdekében, hogy a Közép-Európában beragadt ukrán gabonát eljuttassák minél előbb Afrikába és a Közel-Keletre"
- fűzte hozzá.
Mint rámutatott, erre egyrészt a helyi gazdák támogatása, másrészt az afrikai és közel-keleti lakosság létfenntartásának biztosítása érdekében lenne szükség.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.