Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Perényi Kultúrkúriában. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Perényi Kultúrkúriában. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

MTI

 / Közélet

Magyarország a nehéz és könnyebb időkben is mindig számíthat a kárpátaljaiakra, de ők is az anyaországra, ahogy egy gyermek számíthat az édesanyjára - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének 10. gyermeknapján, amelyet a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban rendeztek meg.

Köszöntő beszédében aláhúzta: a gyorsan változó világban "a megszokott, a biztonságos dolgokban próbáljuk keresni a kapaszkodókat, legyen az a család, a nemzeti összetartozás érzése, vagy akár egy ünnepi hagyomány". 

A válságok korában még inkább felértékelődik a közösség, "a valahová tartozásnak, az egymásra számításnak a szerepe".

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Magyarország a háború kitörése óta több mint egymillió, háború elől menekülő embernek nyújtott segítséget, de gondol azokra is, akik otthon maradtak, hiszen "Beregszász, Kárpátalja, Ukrajna nemcsak sokak otthona, hanem a hazájuk is".

Kiemelte: fontos, hogy minél több olyan alkalom legyen, amelyen átélhető a gondtalan gyermekkor, "amikor egy-egy bábjáték vagy táncház, esetleg az itteni kézműves programok tudnak mosolyt csalni az arcokra". Szentkirályi Alexandra megköszönte a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének áldozatos munkáját. Szavai szerint "a közösséget megtartó szervező erő békeidőben is nagy kincs, a háborús időkben pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni a jelentőségét".

Hirdetés

Aláhúzta: az itt élő magyarok ezután is ugyanúgy számíthatnak az anyaország támogatására, ahogy ezt az elmúlt években és az utóbbi hónapokban megszokták. 

"Itt leszünk napsütésben is, meg esőben is" 

- fogalmazott.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: "közös vágyunk és közös reményünk az, hogy most már el tud jönni végre a tűzszünet és a békének az időszaka, hiszen igazából akkor lehet érdemben tervezni, akkor lehet gyerekeket is jó szívvel vállalni".

Kétnapos kárpátaljai látogatásának befejezéseként Szentkirályi Alexandra Beregszászon megtekintette a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Központját, amely rászorulókat és menekülteket támogat, valamint a KRE által fenntartott idősotthont is felkereste. 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.