Lengyelország. Illusztráció. Fotó: Internet
Lengyelország. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Közélet

Varsó bízik Ukrajna győzelmében, de az ukrán politikusok sértő kijelentései után szükség van a Kijev iránti bizalom újjáépítésére - írta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter csütörtök este a közösségi médiában.

Hirdetés

A lengyel diplomácia vezetője az ukrán gabonaügy kapcsán Varsó és Kijev között fennálló nézeteltérésekre reagált az X közösségi felületen. Rendkívül sértőnek nevezte a lengyel társadalom számára azt, hogy egyes ukrán politikusok az utóbbi napokban Oroszországhoz hasonlították Lengyelországot.

A tárcavezető bejegyzésében nem említett semmilyen konkrét kijelentést. Lengyelországban felháborodást váltott ki, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakán úgy fogalmazott: az ukrán gabonabehozatalt tiltó országok "szolidaritást színlelnek", de "valójában segítik előkészíteni a színpadot egy moszkvai színész számára".

Rau leszögezte: azok a lengyelek, akik az ukrajnai háború kitörése után "spontán módon vendégül látták az ukrán menekülteket", ma azon töprengenek, "hogyan lehet a lengyeleket az oroszokkal egy sorba állítani, mint olyanokat, akik az ukránokat bántják".

Hirdetés

Felidézte: Lengyelország és Ukrajna évszázadok óta az orosz imperializmus áldozata volt. Az ukrán menekülteknek 2022 februárja után nyújtott segítség pedig "a szinte minden lengyel családban megnyilvánuló megértés, együttérzés és rokonszenv" miatt volt lehetséges.

A jelenlegi ukrán politika ezért "nemcsak igazságtalan, fájdalmas, hanem mindenekelőtt sértő" a lengyelek számára, és mindkét ország veszít rajta - húzta alá Rau.

"Bízunk Ukrajna győzelmében. Nem fogunk tétlenül állni" - írta. Egyúttal figyelmeztetett: Lengyelország nem engedi, hogy a kétoldalú kapcsolatokkal valaki "magánvagyonok, valamint Lengyelország és Ukrajna iránt ellenséges külföldi érdekek nevében kalmárkodjon". Rau szerint "óriási munkára lesz szükség, hogy újjáépítsék a lengyel közvélemény bizalmát az ukrán kormányzat jóakaratában".

A lengyel-ukrán viszonyról csütörtök este Marcin Przydacz, az államfői hivatal külügyi államtitkára is nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. Megerősítette Andrzej Duda elnök egy tévéinterjúban aznap kifejezett álláspontját, miszerint Lengyelország nem adhatja át Ukrajnának saját készleteiből a legkorszerűbb hadfelszerelést. A szerződésekben rögzített, jelenleg megvalósuló fegyverszállításokat meghaladó támogatás "csak abban az esetben lehetséges, ha ezt a lengyel biztonsági érdekek elemzése alátámasztja" - fogalmazott Przydacz.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdán egy interjúban elmondta: Lengyelország jelenleg nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának, mert saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel. Ezt több média úgy értelmezte, hogy Varsó nem szállít többé fegyvert Ukrajnának. "A médiaközlések címei gyakran a figyelemkeltést célozzák" - kommentálta a sajtóvisszhangot Przydacz. Aláhúzta: biztonságpolitikai tekintetben Varsó támogatta Ukrajnát, "és támogatja most is saját biztonsága, valamint a térség egészének biztonsága (...) érdekében".


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.