A gázai palesztin hatóságok csütörtöki közlése szerint legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén.
A csapás egy olyan épületet ért, amelyben korábban az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) iskolát működtetett.
Az UNRWA közölte: hat munkatársuk is a halálos áldozatok között van.
„Ezt az iskolát már öt alkalommal érte találat a háború kezdete óta. Mintegy 12 ezer menekültnek, főként nőknek és gyerekeknek ad otthont. Senki nincs biztonságban Gázában, senkit nem kímélnek”
– áll az ügynökség üzenetében.
Az UNRWA felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákat és egyéb civil létesítményeket óvni kellene, nem válhatnak célponttá. Felszólították a harcoló feleket, hogy az iskolákat és azok környékét ne használják katonai célokra.
António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en azt írta, hogy „teljességgel elfogadhatatlan” az, ami Gázában történik, és azonnal véget kell vetni a súlyos jogsértéseknek.
Az izraeli légierő egyik szóvivője azt mondta, a szóban forgó művelet célpontja a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik parancsnoki állása volt,
és a csapást azt követően hajtották végre, hogy mindent megtettek azért, hogy minimálisra korlátozzák a civileket fenyegető veszélyt - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.