Izraeli-palesztin konfliktus. Illusztráció
Izraeli-palesztin konfliktus. Illusztráció
 / Közélet

Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság hétfőn közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették, hogy „nem lehet további késlekedés” a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokban, és óva intették „Iránt és szövetségeseit” a konfliktus „további eszkalálásától”.

Hirdetés

„A harcoknak azonnal véget kell vetni, és a Hamász által még mindig fogva tartott túszokat szabadon kell engedni” – fogalmazott Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Keir Starmer brit miniszterelnök, támogatásukról biztosítva amerikai, egyiptomi és katari kollégáik felszólítását „a tárgyalások azonnali folytatására”.

A nyilatkozatot több mint nyolc hónappal azután adták ki, hogy a felek között kiéleződött a konfliktus: a Hamász szélsőséges palesztin szervezet tavaly október 7-i, 1198 halálos áldozatot követelő terrortámadása után az Izrael által megtorlásként végrehajtott offenzívával kiváltott összecsapások csaknem 40 ezer emberéletet követeltek a Gázai övezetben, ahol 111 túszt még mindig fogva tartanak, bár közülük az izraeli hadsereg szerint 39-en már meghaltak.

„Egyetértünk abban, hogy nem lehet további késedelem”

– tették hozzá az európai vezetők, akik „mély aggodalmuknak” adtak hangot

„a feszültségek fokozódása miatt a térségben”.

A Hamász két magas rangú vezetőjének meggyilkolására utalva arra felszólították Iránt és szövetségeseit, hogy tartózkodjanak a megtorló támadásoktól. Párizs, London és Berlin szerint „egyetlen ország vagy nemzet sem nyerészkedhet egy újabb eszkalációval a Közel-Keleten”.

A három európai ország ezért felszólította Iránt és szövetségeseit, hogy tartózkodjanak az olyan támadásoktól, amelyek a regionális feszültségeket súlyosbítanák, és veszélyeztetnék a tűzszünet elérésének és a túszok szabadon bocsátásának a lehetőségét. „Nekik kell viselniük a felelősséget azokért az akciókért, amelyek veszélyeztetik a béke és a stabilitás lehetőségét” – írták a vezetők.

Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Keir Starmer elismerően nyilatkozott a közvetíteni igyekvő Egyesült Államok, Katar és Egyiptom legújabb erőfeszítéseiről a tíz hónapja tartó háború lezárása érdekében.

„Üdvözöljük katari, egyiptomi és egyesült államokbeli szövetségeseink fáradhatatlan munkáját a tűzszünet kidolgozására és a foglyok kiszabadítására” – írták.

Az európai vezetők nyilatkozata pár nappal követte Joe Biden amerikai elnök, Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír közös nyilatkozatát, amelyben tűzszüneti megállapodás megkötésére és az azt akadályozó nézetkülönbségeik áthidalására sürgették Izraelt és a Hamászt.

A közvetítők hónapok óta igyekeznek elérni, hogy Izrael és a Hamász megállapodjon egy háromfázisú terv elfogadásáról, amelynek keretében Izrael visszavonná csapatait a Gázai övezetből, a Hamász visszaadná az Izraelben túszul ejtett foglyokat a családjaiknak, a humanitárius segélyek kiosztása pedig biztonságos és hatékony keretek között folytatódhatna - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.