A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen. Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők. Erről Izzat ar-Risek, a Hamász politikai irodájának egyik tagja számolt be.
Azt a megállapodástervezetet, amelyről most tárgyaltak, Katar és Egyiptom mint közvetítők dolgozták ki. A Hamász módosítani akart rajta, de Izrael ezt nem fogadta el. Így a közvetett tárgyalások minden résztvevője - amerikai részről a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője - is távozott Kairóból.
A Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerint a Hamász továbbra is érdekelt a tárgyalások folytatásában, a rafahi hadművelet miatt állt el azoktól. Ezt a Hamászt képviselő Izzat ar-Risek is megerősítette, hozzátéve, hogy a szervezet továbbra is jó kiindulópontnak tartja a közvetítők tűzszüneti javaslatát.
A Hamász fegyveresei még mindig 132 olyan izraelit tartanak fogva a Gázai övezetben, akit tavaly október 7-i terrortámadásuk alkalmával túsznak elhurcoltak oda. Nem lehet tudni, hogy mind a 132-en életben vannak-e.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.